
Fotó: Biró István
2011. június 01., 08:582011. június 01., 08:58
Mint elmondta, valóban külföldre szállítják a Romániában nem használt munkagépeket, azonban leszögezte, szó nincs arról, hogy valamennyi gépet elvinnék az országból. Hozzáfűzte: Romániában épp elég munkagép marad ahhoz, hogy bármikor újrakezdjék a munkálatokat.
Kérdésünkre, hogy miért voltak kénytelenek szinte teljes mértékben leállni a munkával, Bogdan Sgârcitu elmondta: a román állam jelen pillanatban 114 millió euróval tartozik a sztrádaépítő cégnek, eddig semmilyen információt nem kaptak a kormánytól, hogy milyen ütemben törleszti az állam az adósságát. Megállapodás hiányában pedig kénytelenek voltak szinte teljesen leállítani a munkálatokat, a legtöbb munkást elbocsátották, jelenleg mindössze kétszáz munkavállalót foglalkoztatnak. „Nyitottak vagyunk a párbeszédre, amint lesz megállapodás a kormánnyal, folytatjuk az autópálya építését, ez azonban nem csak attól függ, hogy milyen ütemben törleszti adósságait az állam, hanem attól is, hogy hogyan kívánják finanszírozni a további munkálatokat” – szögezte le lapunknak Bogdan Sgârcitu. Az amerikai vállalat képviselője nem tudta pontosan megmondani, hogy hová viszik a Tordaszentlászlóról elszállított gépeket. A stiridecluj.ro román nyelvű internetes portál úgy tudja, hogy a munkagépek egy részét a Koszovót Albániával és Szerbiával összekötő autópálya építésénél használják, míg a többi gépet az ománi Muscat Nemzetközi Repülőtér új termináljának építésénél helyezik üzembe, a Bechtel ugyanis mindkét közbeszerzési eljárást megnyerte.
Tamás Gebe András, Tordaszentlászló polgármestere eközben amiatt aggódik, hogy az építő vállalat kivonulásával a település jelentős adóbevételtől esik el. Egyébként az elöljáró is azt tapasztalta, hogy a Bechtel folyamatosan „viszi” a faluból a munkagépeket. „Mi látjuk a legjobban kárát annak, hogy a román állam nem fizet, a Bechtel meg nem marad. Én úgy látom, nincs politikai akarat arra, hogy folytatódjon az észak-erdélyi autópálya építése” – fejtette ki Tamás Gebe András. Mint részletezte, az elmúlt években a tordaszentlászlói önkormányzat jelentős bevételre tett szert az építkezési vállalatra kirótt adókból és illetékekből. „Abban az évben, amikor a Bechtel teljes kapacitással dolgozott, 10 millió lejes adóbevételünk volt, de a legrosszabb évben is kétmillió lejt fizetett be az amerikai vállalat a község kasszájába” – avatott be a részletekbe Tamás Gebe András.
Szomorúan tette hozzá, hogy amenynyiben a Bechtel végleg elköltözik Tordaszentlászlóról, a község csak állami segítséggel tudja majd eltartani magát. Egyébként mostanáig a megyei önkormányzat arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalattól szép pénzt kapnak, csak minimális összeggel, az elöljáró szerint „aprópénzzel” volt hajlandó támogatni a községet. „Eddig minden évben tudtunk fejleszteni. Kultúrotthont építettünk, mellékutcákat aszfaltoztunk. A Bechteltől származó adóbevétel nélkül még a pályázati önrészt sem tudnánk előteremteni” – mondja Tamás Gebe András.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!