Hirdetés

A Prahova-völgye és Erdély a legnépszerűbb szilveszteri célpont

Miközben a karácsony Erdélyben és a Partiumban egyaránt családi ünnepnek számít, és a többség szerettei körében tölti, a szilveszter a kikapcsolódásról, utazásról szól sokaknak, így nem is meglepő, hogy évről évre kitehetik a telt ház táblákat a hegyvidéki, illetve a gyógyfürdőikről híres települések.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2015. december 29., 17:362015. december 29., 17:36

2015. december 29., 18:242015. december 29., 18:24

A Romániai Turisztikai Egyesületek Szövetségének (FAPT) statisztikái szerint a Prahova-völgye, Erdély és Bukovina turisztikai célpontjai a legkeresettebbek a belföldi látogatók számára ezen a szilveszteren, a romániai üdülőhelyek csaknem 100 százalékban foglaltak. „Szilveszterre már csaknem minden szálláshely foglalt. Nemigen vannak már helyek, aminek örülünk. Mi a romániai vakációkat, az itthoni célpontokat népszerűsítjük. A helyeket már jóval előre kiadták, egyes hotelekben például már augusztus óta nincs hely” – tájékoztatott kedden Corina Martin, a FAPT elnöke. A romániai turisták három kedvenc karácsonyi és szilveszteri úti célja a Prahova-völgye, Erdély és Bukovina. „A hazai turisták az előző évekhez képest még jobban keresték a romániai úti célokat a téli ünnepek eltöltésére” – mondta el Martin.

Telt ház van Félixfürdőn

Minden hely elkelt szilveszterre a Bihar megyei Félixfürdőn és Püspökfürdőn több szállodát üzemeltető Turism Felix részvénytársaság kínálatából. „Már csak szállást tudunk kínálni a Maros hotelben, amelynek nagyobb a befogadóképessége, mint az étterme” – tudtuk meg Cătălin Șipoștól. A cég illetékese rámutatott, idén egy nappal bővítették az ajánlatot, így a szerda esti hagyományos köszöntőestet, a másnapi szilveszteri mulatságot és az újév első napjára tervezett karnevált egy „goodbye”, azaz elköszönő vacsora egészíti ki. „Minden napra készültünk élőzenével, meghívott előadóink lesznek. A szállás, az étkezés és a szálloda medencéinek használata mellett a vendégeink ingyen látogathatják az Apolló Fürdőt is” – közölte.

Tájékoztatása szerint főleg az országból érkeznek hozzájuk a négynapos pihenőre, vannak közöttük olyan visszatérő vendégek, akik már legalább öt éve rendszeresen ugyanabban a szállodában szilvesztereznek. „Nagyon kevesen jönnek ilyenkor külföldről. Talán mert nincsenek hozzászokva a mi hagyományos hajnalig tartó mulatságainkhoz” – tette hozzá Șipoș.

Az áraik amúgy a tavalyihoz hasonlóak és a szálloda komfortjához mérten a legolcsóbb kétcsillagos Maros Hotelben felszámolt 1900 lejes ártól emelkedett 3200 lejre a négycsillagos International Hotel esetében, míg a nemrég megnyitott ötcsillagos Lotus Thermbe szóló szilveszteri csomagért 3840 lejt számoltak fel a kétágyas szobákra. Mint megtudtuk, ez utóbbi iránt igencsak nagy volt a kereslet, mert bár az ár tapasztalatunk szerint magasabb, mint például egyes népszerű hegyvidéki üdülőkben, az újonnan épített, modern komplexum és az országban egyedülálló spa és wellnes-szolgáltatások csábítóvá tették a vendégek számára.

A hegyvidék is népszerű

Mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk azoknak is, akik a népszerű hegyvidéki szállodákat szemelték ki a szilveszteri napokra: a sinaiai és a brassópojánai ajánlatok többsége 2000 lejnél kezdődött, és onnan meredeken ível felfele, de még Dornavátrán is 2000 lej feletti áron kínálták a csomagokat.

A hegyvidéki panziókban ennél valamivel olcsóbb a szilveszter, de nem csak ez jelenti vonzerejüket. A háromszéki Bálványoson például már november elején minden helyet lefoglaltak – mondta el a Krónikának Daragus Attila. Az országos faluturisztikai egyesület, az ANTREC alelnöke kifejtette, aki utolsó percben dönti el, hogy hegyvidéki panzióban búcsúztatná az óesztendőt, még mindig próbálkozhat, mert megtörténik, hogy visszamondják a foglalást, és akkor szabadulnak fel helyek. Daragus hangsúlyozta, a korszerű vendéglátás nem korlátozódhat a szállásra, illetve az étkezésre, hiszen ezen kívül folyamatosan különleges szolgáltatásokat kínálnak, például lovas szánozást, ha pedig nincs hó, akkor szekerezést, de a program része a hagyományos disznóvágás, a házikenyér-sütés, a tűzijáték vagy éppen a tombola.

Az árakat már évek óta nem növelik, sőt idén több csomagot is összeállítottak, így mindenki az igényeinek vagy a zsebének megfelelően választhat. Van három-, négy- vagy ötéjszakás kínálat, két- vagy hárommargarétás, félpanziós, teljes ellátás vagy all inclusive, az árak pedig egy fő részére 680 és 1340 lej között váltakoznak. Daragus hangsúlyozta, sok a visszatérő vendég, akik a barátaikat is elhozzák, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre. Bálványosra a déli megyékből érkezik a turisták zöme, ám idén már külföldről is többen érdeklődtek. A szakember szerint rontják az üzletet a „hobbipanziósok”, akik csak hétvégeken üzemeltetik a fogadót, így nincs állandó forgalom, és ezért szakszerű személyzet sem, esetlegesek a szolgáltatások, és ha a vendég általánosít, ez rossz fényt vethet az egész háromszéki vendéglátásra. 

A vendéglők nem népszerűek

Eközben a városi vendéglők évről évre nehezebben gyűjtik be a szilveszterezőket – fogalmazott lapunknak Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátósok Szövetségének (SVESZ) elnöke, aki úgy látja, romlott a hangulat, az embereknek nincs kedvük mulatni. Holott az idei kínálat olcsóbb, mint tavaly, 220–300 lejbe kerül egy csomag, és ebben nemcsak a szilveszteri különleges menüsor, hanem az élőzene és a második napi visszahívás, program is benne van.

Kovács István elmondta, nála Márdirosz Ágnes, a Heveder zenekar és Kolcsár József színművész szórakoztatja a vendégeket, január elsején ugyanakkor ők is megszervezik a közelben levő Árkoson a lovas szánozást, ha nem lesz hó, akkor szekerezést, disznót is vágnak, a húst konfitálják (zsírban abálják), és este ínyencségként szolgálják fel. Mint rámutatott: a kisebb vendéglők közül több kénytelen volt átadni vendégeit egy nagyobbnak, mert annyira kevesen jelentkeztek, hogy már nem érte meg megszervezni a mulatságot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés