Hirdetés

Szigorú Magyarországgal az IMF

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Eredménytelenül zárult Fellegi Tamás és Christine Lagarde New York-i megbeszélése, a Nemzetközi Valutaalap vezetője ugyanis a Magyarországgal folytatandó tárgyalások időpontjának kijelölését is feltételekhez köti.

Krónika

2012. január 16., 08:472012. január 16., 08:47


Washingtonban tárgyalt csütörtök éjjel Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Christine Lagarde-dal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával. „Nagyon hasznos eszmecserét folytattunk a legutóbbi magyarországi fejleményekről, és arról, hogy a jelen gazdasági helyzet megoldásához hogyan tudna az IMF a legjobban hozzájárulni” – írta Christine Lagarde közleményében. A nyilatkozatból azonban úgy tűnik, hogy Fellegi nem tudott túl sok konkrétumot elérni, az IMF vezérigazgatója ugyanis egyelőre ahhoz is feltételeket támasztott, hogy időpontot jelöljenek ki a hivatalos magyar IMF-tárgyalásokhoz.
„Jeleztem, hogy mielőtt az IMF meghatározhatná, hogy mikor és egyáltalán kezd-e tárgyalásokat egy készenléti hitelkeretről, kézzelfogható lépéseket kell látnunk, amelyek bizonyítják a magyar hatóságok erős elkötelezettségét a makrogazdasági stabilitáshoz szükséges politika megvalósításában” – áll a közleményben. Ezzel Lagarde azt is megpendítette, hogy amennyiben Magyarország nem tesz megfelelő lépéseket, még hivatalos IMF-tárgyalásokra sem kerül sor.

A vezérigazgató hozzátette: „Az európai hatóságok és intézmények támogatása szintén kritikus fontosságú lenne egy új hitelprogramról szóló tárgyaláshoz.” Ennek a feltételnek a teljesítése jelenleg nem tűnik egyszerűnek: az Európai Bizottság éppen csütörtökön erősítette meg, hogy támogatás helyett egyelőre jogi eljárás megindítását fontolgatja Magyarországgal szemben, amiért nem vonta vissza a szerintük uniós jogba ütköző törvényeit.

Fellegi szerint
Magyarország elkötelezett

Az IMF-fel egyeztető magyar delegáció közleménye szerint Fellegi Tamás megerősítette, hogy a magyar kormány elkötelezett az IMF által fontosnak tartott célok mellett. A közlemény szerint „megállapodtak” abban, hogy „Magyarországnak olyan politikát kell folytatnia, amely megerősíti a piacok bizalmát a magyar gazdasági helyzetben, és lefekteti a fenntartható fejlődés alapjait az országban”. A kormány ezeket a célkitűzéseket egy közös egyetértéssel elfogadott program keretében szeretné megvalósítani.
Fellegi az egyeztetésen figyelmeztetett az időtényező fontosságára is, áll a közleményben.

Az EU támogatásáról szólva a miniszter azt mondta, hogy Magyarország az EU tagállama, és így minden IMF-programról folytatott megbeszélésről egyeztetnie kell az Unió vezetésével is. A magyar delegáció ezért hamarosan megbeszélést folytat az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal is. A jövő héten a delegáció Németországban folytatja előzetes egyeztető körútját, ahol hétfőn és kedden tárgyalásokat folytat – többek között – Mario Draghival, az Európai Központi Bank elnökével és Jens Weidmann-nal, a Német Szövetségi Bank (Bundesbank) elnökével.

Előzetes tárgyalás

Fellegi azért utazott Washingtonba, hogy informális egyeztetéseken készítse elő a későbbi hivatalos tárgyalásokat, amelyek egy Magyarország által igényelt IMF-hitelről szólnak majd. Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy Fellegi minden olyan hitellehetőségről tárgyalhat, amely segít Magyarországnak továbbra is a piacról finanszírozni magát. A kormány nem akar konkrétan pénzt felhasználni az IMF-től, hanem egy elővigyázatossági hitelkeretet igényelne, amely biztosítékként garantálja Magyarország fizetőképességét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés