
A roncsautóprogram 2005-ös útjára indítása óta már több mint 600 ezer, tíz évnél öregebb autót vontak ki forgalomból
Még a roncsautóprogram által biztosított kedvező feltételek mellett sem kelendőek az új személygépkocsik Romániában, szeptemberben itt volt a legnagyobb visszaesés az újonnan forgalomba helyezett járművek száma tekintetében.
2018. október 18., 10:482018. október 18., 10:48
Szigorítja a kormány a roncsautóprogramot: jövőre már nem jár az új személygépkocsi vásárlásakor felhasználható utalvány olyan autó forgalomból történő kivonása esetében, amely nem rendelkezik időszakos műszaki vizsgával. Minderről Cornel Brezuică, a gépkocsipark felújítását célzó programot lebonyolító Környezetvédelmi Alap elnöke számolt be, jelezve, az előírás 2019. január 1-jén lép életbe.
– érvelt az illetékes. Meglátása szerint azok a gépkocsik, amelyek nem közlekednek, hulladéknak minősülnek, ezért helyeselte, hogy ezek nagyobb városokban nem kapnak parkolási engedélyt, és emlékeztetett, ezeket a járműveket tulajdonosaik kötelesek leadni a gyűjtőközpontba. Brezuică beszélt arról is, hogy más módosításokat nem kívánnak bevezetni, és felhívta a figyelmet arra, hogy aki idén kivonja autóját forgalomból, annak tanácsos még időben felhasználnia a kedvezményre feljogosító utalványt, mivel az jövőre már nem lesz érvényes.
Mint ismeretes, az idén a hatóságok rekordszámú, 50 ezer értékjegyet bocsátottak az érdeklődők rendelkezésére. A keretből még mintegy 9 ezer értékjegy áll felhasználatlanul, ezeket év végéig lehet igényelni.
Jelenleg a nyolc évnél öregebb autók is beadhatók a roncstelepekre értékjegy ellenében, mivel a hatóságok tízről nyolc évre csökkentették a programban beváltható autók korát. A magán- és a jogi személyek ugyanakkor nagyobb támogatást kapnak, ha elektromos autó vásárlása mellett döntenek. Ebben az esetben a támogatás felső határa elérheti a 9200 lejt.
A roncsautóprogram 2005-ös útjára indítása óta különben már több mint 600 ezer, tíz évnél öregebb autót vontak ki forgalomból. A legújabb roncsautóprogram 2017-ben indult, és 2019-ig tart.
Az új autók iránti érdeklődés azonban nemhogy nőne, a legfrissebb statisztikák szerint egyenesen drámai mértékben esik. Ennek oka sok szakember szerint az, hogy a szociálliberális kormány továbbra sem rukkolt elő egy, a regisztrációs adót pótló illetékkel, ami kordában tartaná a használt autók beáramlását Nyugat-Európából, így már az első hónapban 312 ezer használt személygépkocsi talált gazdára, miután tavaly egész évben több mint félmilliót értékesítettek. Az európai autógyártó vállalatok szakmai képviseleti szervezete, az ACEA által szerdán közzétett statisztika szerint
a múlt hónapban 73,4 százalékkal, 10 425-ről 2771-re esett az forgalomba beíratott új autók száma az előző év azonos időszakában regisztrált adathoz képest.
De nemcsak nálunk esett vissza a forgalomba helyezett új autók száma, európai uniós viszonylatban is csökkenést mértek, ami amúgy nem is meglepő a szakértők szerint az új emissziómérési eljárás életbe léptetése nyomán. Mint ismeretes, szeptember elsejétől már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási teszten áteső új gépjárműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban.
Az ACEA közlése szerint szeptemberben éves összehasonlításban 23,5 százalékkal, 1 millió 91 ezerre csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. Szeptemberben csupán két országban nőttek az eladások, Bulgáriában (+8,5 százalék) és Horvátországban (+3,3 százalék). A szakmai szervezet adatai szerint különben az idei első kilenc hónapban eladott új autók száma az EU-ban 11 millió 952 ezer volt, 2,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!