Hirdetés

Szerényen, de növekedett a gazdaság a második negyedévben

Az idei második negyedévben 0,3 százalékkal növekedett a romániai gazdaság az év első három hónapjához képest – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. Mint rámutatnak, hat egymást követő negyedévnyi folyamatos csökkenés után az idei második negyedévben először nőtt a bruttó hazai termék (GDP), ám a 0,3 százalékos növekedés alacsonyabb, mint 2009 azonos időszakában.

Hírösszefoglaló

2010. augusztus 13., 12:002010. augusztus 13., 12:00

Ez a növekedés az egyik leggyengébb az EU-tagállamok körében, és eltörpül a teljes európai közösségre mért 1 százalékos növekedési átlagérték mellett. Az Eurostat pénteken bemutatott adatai szerint az Európai Unió gazdasága, de az euróövezeté is 1 százalékkal nőtt a második negyedévben az év első három hónapjához képest, nagyrészt a jóval a várakozások fölött teljesítő Németországnak köszönhetően, ahol a GDP 2,2 százalékkal nőtt.

Az Unió tagállamai közül – amelyeknél rendelkezésre álltak a második negyedévre vonatkozó nemzeti össztermék számadatai – Romániánál csak öt állam produkált gyengébb teljesítményt, köztük Görögország is, ahol az Unióban egyedülállóan 1,5 százalékos negyedéves gazdasági visszaesést mértek. Németországnak, a legnagyobb európai gazdaságnak és a kontinens legfontosabb exportőrének volt a legegészségesebb gazdasági fejlődése, amelyet a befektetések és az exportok tápláltak. Litvánia gazdaságában is jelentős, 2,9 százalékos növekedés mutatkozott, Észtországban pedig a GDP 2 százalékkal gyarapodott, de csak bruttó értékben. Mint beszámoltunk, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság 1,5–2 százalékos gazdasági növekedést tart valószínűnek Románia esetében 2011-re. Ezzel ellentétben az ING Bank vezető közgazdásza, Nicolae Chideşciuc 2 százalékos csökkenést jósol a jövő évre.

Eközben az Országos Statisztikai Hivatal arra is rámutat, hogy a bruttó hazai termék is 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az elsőhöz képest, de jelentős csökkenést mutat a 2009-es év hasonló időszakához képest, így a gazdaság az első hat hónapban 1,5 százalékkal esett vissza. Az adatok összhangban vannak az elemzők és a Nemzetközi Valutaalap szakértőinek várakozásaival. A készenlétihitel-megállapodást értékelő IMF-küldöttség vezetője nemrég azt mondta: jóllehet a második negyedévben a gazdaság enyhe növekedést regisztrál, a következő két negyedévben ismét csökkenni fog, így év végére 1,9 százalékos lesz a gazdasági viszszaesés.

Az első három hónapban az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal csökkent a gazdaság, bruttó értékben pedig 2,6 százalékkal 2009 első negyedévéhez képest. Mint ismeretes, a gazdaság 2008 harmadik negyedévében került recesszióba, miután az előző három hónaphoz képest a GDP 0,1 százalékkal csökkent. Azóta minden negyedévben csökkent a gazdaság, leszámítva a 2009 harmadik negyedévében regisztrált enyhe, 0,1 százalékos növekedést. A romániai hatóságok és az IMF illetékesei egyébként arra számítanak, hogy 2011-ben helyreáll a gazdasági növekedés, a GDP 1,5–2 százalékkal bővülhet.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés