2010. augusztus 05., 10:212010. augusztus 05., 10:21
A befektetést az Alerion saját tőkéből állja: a mintegy 85 millió eurós projektből a tervek szerint évi 155 gigawatt áramhoz juthat a megye egy része. A Bihar északkeleti részében létesülő telepen 36 szélerőművet állítanak fel. A vállalat igazgatója, Giulio Antonello elmondta, a cég által építendő első nemzetközi szélerőműtelep engedélyezése mérföldkő az Alerion történetében, amely által bebizonyosodik, hogy a cég képes az olasz határokon túl is működő befektetéseket vállalni.
Az olasz vállalat a továbbiakban újabb bővítésekre készül, hogy Európa egyik vezetőjévé válhasson a megújuló energiaforrások kihasználásában. A bihari parkban termelt villamos energiát a létesítmény határain felállított transzformátorállomásokon vezetik át, onnan pedig az Electrica Transilvania kapja meg, amely továbbítja a fogyasztókhoz.
A romániai képviselet, a nagyváradi székhelyű Compania Eoliana Rt. 2007 óta foglalkozik a szélenergia kiaknázásával. A bihari projekt nem az egyetlen, amin dolgoznak. Már elkészült egy Temes megyei erőműpark végleges projektje, ezt a tervek szerint Nagyszentmiklós közelében építik majd meg. Tervben van emellett egy, a Krassó-Szörény megyében található Alsóvarány melletti létesítmény építése is.
Romániának egyébként EU-tagként köteles tartania magát a megújuló, környezetbarát energiaforrások felhasználásáról szóló előírásokhoz, illetve a kiotói egyezményhez, amely a szennyező gázok kibocsátásának korlátozásáról szól, célja pedig a klímaváltozás megelőzése. Bár a szélenergia használata a világon még nem elterjedt, az elmúlt tíz évben megsokszorozódott a szélerőművek száma. A legnagyobb arányban Dániában biztosítják ilyen módon a lakosság energiaszükségletét.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.