
2011. december 22., 06:492011. december 22., 06:49
Az egyszerű hétköznapokhoz képest lényegesen többen nézelődnek a nagyváradi Körös áruházban, de tegnapi terepszemlénk alapján a legtöbben ennyinél is maradnak, a vásárlásig csak kevesen jutnak el. A földszinten sokan nézegették az órákat, ékszereket, főképp az ezüstnemű kelendő, sokkal inkább, mint az arany – ezüstből készült medálok, láncok és fülbevalók jóval nagyobb számban megtalálhatók.
Cipőt, ruhaneműt nem sokan vásárolnak ajándékba – igaz, a minőségi árunak az árát is megkérik: egy bőrcsizma vagy egy táska 100–150 lejnél kezdődik, egy csinos női télikabát ára pedig már biztosan meghaladja a 300 lejt. A bőrdíszmű részlegnél az elárusítók nagyobb számban képviseltették magukat, mint a vásárlók.
A játékoknál sem volt tolongás, de ott a kevés betérő általában vásárolt is. A polcokon drágábbnál drágább, a televíziós reklámokban látható színes dobozok kínálják magukat: a legtöbb termék a Lego vagy a Disney márkanevet viseli. Az akár 100 lejért is kínált játékokat azonban a szülők megveszik a gyerekeknek.
Mint egy középkorú hölgy lapunk kérdésére meg is jegyezte: válság ide vagy oda, a gyermekeket megajándékozza. Kicsivel odébb fiatal pár válogat a könyvek között – mint mondják, gyereknek könnyű ajándékot választani, de például azt a minőségi ismeretterjesztő kötetet, amit épp nézegetnek, az év bármelyik szakában megtalálhatják, nem kifejezetten karácsonyi a kínálat
„Sokkal több árkedvezményre számítottam így ünnep előtt. Nem nagyon jelzi semmi, hogy karácsony van, hacsak nem az, hogy több az áru a polcokon” – ad hangot csalódásának a fiatalember. A legfölső szinten, az elektronikai cikkeknél többen állnak sorba a garanciapultnál, leginkább kisebb konyhai eszközökkel. Itt azonban az általunk megkérdezettek elsősorban nem ajándékot vesznek, hanem maguknak engednek meg egy-egy nagyobb kiadást az ünnep örömére.
Karácsony közeledtével érezhetően megnövekedett a vásárlási kedv a szatmárnémetiek körében is. Bár az átlagos fogyasztás elmarad attól, amihez a boltok a gazdasági krízis előtt szokva voltak, a téli ünnepeknek mindenki igyekszik megadni a módját. Akárcsak tavaly, idén is jelentősen megnőtt az élelmiszerüzletek forgalma, a szaloncukor mellett fogy a többi édesség is, de kelendő a hal és a szárnyashús is. Az elárusítók szerint sokan igyekeznek tartalékolni, azaz a tartós élelmiszerekből annyit vásárolnak, hogy az újévig kitartson.
„A karácsony az karácsony, ilyenkor nem szabad fukarkodni – jelenti ki a feleségével közösen bevásárló egyik férfi. – Ünnepekre hazajönnek a gyerekek, az unokák, meg kell őket rendesen vendégelnünk.”
Mint kiderül, vannak, akik a karácsonyi ajándékozást, illetve a bőséges ünnepi asztalt olyannyira fontosnak tartják, hogy hajlandók akár hitelt is felvenni azért, hogy megadhassák a módját. „Felvettem a bankkártyámról egyhavi fizetést előre, hogy be tudjak mindent szerezni, ami kell az ünnepekre – magyarázza az egyik fiatal hölgy. – Január-februárban majd meghúzom magam, az ünnepek viszont fontosak. Vettem szaloncukrot, pezsgőket, süteményeket, többféle felvágottat, halat, valamint ajándékokat a családnak és a barátoknak.”
December elseje óta tart nyitva a csíkszeredai sétáló utcában a városi önkormányzat, illetve a Hyppolit rendezvényszervező iroda által közösen megvalósított karácsonyi vásár. Négy kuckóban várják a látogatókat, egyikben gyapjúból készült lengyelországi termékek – többek között sapkák, kesztyűk, papucsok – találhatók, a másikban a Nagymama cukrászda kürtőskalácsai, tekercsek, sütemények, zsíros kenyér, sült gesztenye, tea, valamint forralt bor kapható.
A harmadik kuckóban főként olyan édességeket vásárolhatnak a látogatók, amelyek nem találhatók meg a boltok polcain. A legnagyobb érdeklődésnek a gumicukrok és a mézeskalácsok örvendenek – tudjuk meg Ábrahám Attilától, a vásár megálmodójától. A negyedik faházikóban pedig ajándéktárgyakat, fajátékokat kínálnak az eladók, illetve csíkszeredai anyukák bőrből, gyöngyből, kerámiából, gyurmából készített ékszereit. A vásár iránt tanúsított érdeklődés kapcsán Ábrahám Attila arról is beszámol, egyelőre nem vonzza még a csíkszeredaiakat az utcán forralt borozás, azonban mivel a Petőfi utca közepére állították fel a vásáros bódékat, a lakók önkéntelenül is odavonzódnak.
„Édességet vásároltam az unokáimnak, a mézeskalácsot régen is vásárfiának tartották, így ezt is viszek majd nekik. A nyugdíjamhoz mérten költekezem, de próbálom megvenni nekik azt, amit szeretnének” – fogalmaz egy nyugdíjas hölgy. Laczkó Attila fiatalabb vásárló kesztyűt vett az egyik bódéból. „Nagyon megtetszett a színe és jó a minősége is, mindössze 12 lejbe került, megérte. Ezzel ajándékozom meg magam karácsony alkalmából” – mondja nevetve.
A vásár december 30-áig tart nyitva a Petőfi utcában, a karácsonyi ünnep után pedig árcsökkentéseket tartanak, illetve lehetőség lesz arra is, hogy a vásárlók visszacseréljék a megvett árut, ha például a mérete nem felel meg.
A hagyományos bevásárlási módokon kívül ma már újfajta lehetőségek is várják az ajándékozni vágyókat. Immár nálunk is egyre nagyobb teret hódítanak az internetes áruházak, amelyekben az ügyfél a világhálón keresztül rendelheti meg az ajándékot, amelyet csomagküldő szolgálattal juttattak el a megadott címre, és a futárnak kell kifizetni a vásárolt árut. Ma már több virtuális „szakáruház” is várja a vásárlókat, így van olyan netes bolt, ahol kizárólag elektronikai cikkeket lehet vásárolni, de olyan is, amelyben könyveket – ez utóbbiból magyar nyelvű is várja az erdélyi vásárlókat. Az ünnepek közeledtével ezen áruházak forgalma is megnőtt: míg év közben akár egy nap is elegendő a megrendelt áru kiszállítására, a karácsony előtti héten ez három-négy napot is igénybe vehet.
| Közel harmadával költ kevesebbet idén a romániai lakosság karácsonyra, illetve szilveszterre, mint két évvel ezelőtt – derül ki a MEDNET Marketing Research Center a napokban közzétett felméréséből. Mint a kutatás készítői összegzésükben rámutatnak, míg 2009-ben a téli ünnepekre átlagosan 1523,29 lejt szánt a lakosság, addig ez az összeg tavaly 1052,48 lejre csökkent, idén pedig 1046,75 lej. A megkérdezettek 64,6 százaléka nyilatkozta egyébként azt, hogy kevesebbet tud idén költeni. Az ünnepekre szánt pénzösszegből átlag 422,27 lejt fordítanak élelmiszerekre. Eközben – bár a tavalyi 80,5 százalékról 82,4 százalékra bővült azoknak a köre, akik ajándékozni kívánnak – 348,87 lej jut ajándékokra. A legkeresettebbek a ruházati cikkek, illetve a lábbelik, a megkérdezettel 45,8 százaléka kívánja ilyen tárgyakkal meglepni szeretteit. 34,8 százalékkal a kozmetikumok, illetve a parfümök következnek, majd 29,2 százalékkal a kávé, illetve a csokoládé, játékokra pedig az ajándékozók 28,6 százalékának esik a választása. |
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.