
A CNAIR útjai kifürkészhetetlenek
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Száz kilométernyi autópálya használatba adásával kíván hozzájárulni a nagy román egyesülés századik évfordulójának megünnepléséhez a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban a vállalat vezérigazgatója, Narcis Neaga.
2018. augusztus 12., 15:102018. augusztus 12., 15:10
2018. augusztus 12., 15:502018. augusztus 12., 15:50
„A szállításügyi minisztériumnak és a CNAIR-nak is hozzá kell járulnia valamilyen módon a centenáriumhoz, ezért tűztük ki célul legalább 100 km-nyi autópálya átadását az év végéig. Aztán hogy végül 106 vagy 104 lesz, nem fontos, de el kell érnünk a 100-at” – fogalmazott.
A vezérigazgató hozzátette,
„Ugyanakkor befejezzük a Szamoson átívelő hidat, hogy össze tudjuk kötni a tordai csomópontot a Gyalu és Magyarnádas közötti, csaknem 9 km-es szakasszal, amely már elkészült és átvettük, de még nem adtuk használatba. Nagyjából ezek lennének. Ha ezekhez még hozzáadjuk a már átadott két pályaszakaszt (a Szászsebes és Torda közötti sztráda 3-as és 4-es jelzésű részét - szerk. megj.), elérjük a kicsivel több mint 100 km-t” – fogalmazott.
A CNAIR vezérigazgatója elmondta még, a Nagyszeben-Piteşti autópálya vélhetően 2023-ra készül el teljesen,
A Szászsebes és Torda közötti sztráda 1-es és 2-es jelzésű része jövőre fog elkészülni – tette hozzá. Narcis Neaga becslései szerint 2025-2030-ra várható, hogy autópályák fogják összekötni az ország történelmi régióit.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
szóljon hozzá!