2010. május 17., 08:512010. május 17., 08:51
A válság ellenére a tavalyi kivitel 5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. Az Arctic a török Arcelik-csoport része, mely a harmadik legnagyobb európai hűtőszekrénygyártó. Az Arcelik 2009-ben 3,1 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le. A törökök 2002-ben vásárolták meg az Arcticot, melynek akkori forgalma 94 millió euró volt. A cégnek jelenleg 2200 alkalmazottja van, tavalyi forgalma elérte a 186 millió eurót. Romániában a vállalat két márkával, az Arctic- és a Beko-termékekkel van jelen, összesen mintegy 80 termékkel. Az idehaza értékesített hűtőszekrények 50,1 százaléka Arctic-termék. Mosógépeladásban a cég szintén piacvezető, 30,3 százalékos részesedéssel, míg a gáztűzhelyek piacán az Arctic részesedése 27,6. Az Arctic-termékeket a világ 59 országába exportálják. A kivitel legnagyobb hányada Franciaországba, Angliába, Németországba, Olaszországba és Törökországba irányul.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.