
Eltérő ingatlanpiaci mozgások jellemezték 2017-ben Románia különböző régióit: miközben egyes megyékben dübörgött a lakásépítés, máshol alig készültek új otthonok.
2018. március 27., 18:302018. március 27., 18:30
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból megtudhatjuk, a tavalyi év folyamán 53 301 lakás készült el Romániában, 1095-tel, vagyis 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
előbbi két megyében meghaladja az 5 ezret az elkészült otthonok száma, Temes megyében pedig 4020 új lakást jegyeztek. Bukarest (3685), Konstanca (3457), Iaşi (3363), Szeben (2886) és Brassó megye (2509) következik, az ellenkező póluson pedig Krassó-Szörény (114), Kovászna (131), Teleorman (146), Mehedinţi (192) és Hargita (234) megyét találjuk.
Ha a fejlesztési régiókat vesszük górcső alá, kiderül, hogy a Bukarest-Ilfov térség fölényesen vezet 9533 lakással, majd az észak-nyugati (9482) és az észak-kelet-moldvai (8082) régió következik. A középső régióban eközben 7296, dél-keleten 6083, dél-Havasalföldön 5357, nyugaton 5153, míg Olténiában 2315 új otthon épült.
Nem feltétlenül ott találnak ugyanakkor a leggyorsabban vevőre az új lakások, ahol a legtöbb épül, legalábbis a Coldwell Banker Románia ingatlan-tanácsadó cég legfrissebb piackutatása szerint. Ennek értelmében ugyanis
A tanácsadó cég elemzése ugyanakkor arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az építőanyag drágulása és a munkaerőhiány tavaly a lakásárak növekedéséhez vezetett. A legnagyobb, 15 százalékos drágulást Kolozsváron jegyezték. Ám ez nem okozott gondot a vásárolni szándékozóknak, egy nem tipikus romániai ingatlanpiacot figyelhetünk ugyanis meg a kincses városban – itt függnek az emberek a legkevésbé a bankhitelektől, itt fizetik ki legtöbben a lakásokat készpénzzel.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!