
Fotó: Sándor Csilla
Szabadnapot kaphatnak a koronavírus ellen beoltott romániai munkavállalók egy törvénytervezet értelmében, amely rögzíti, hogy munkaszüneti nap járna a szülőknek is gyermekük beoltása esetén.
2021. május 12., 21:172021. május 12., 21:17
2021. május 12., 22:092021. május 12., 22:09
A bukaresti szenátus munkaügyi bizottsága szerdán egyhangúlag pozitívan véleményezte a pandémia következményeinek megelőzésére és leküzdésére hozott intézkedéseket szabályozó 2020/55-ös törvényt módosító jogszabályjavaslatot. Az előterjesztés értelmében az alkalmazottak szabadnapot kérhetnek a beoltásuk napján, a szülők pedig ezt abban az esetben is megtehetik, ha gyereküket viszik oltatni.
A tanulók, egyetemisták és katonák szintén igazoltan hiányozhatnak az oltás napján. Az alkalmazottak, diákok és katonák az oltóközpont által kiállított igazolás alapján részesülhetnek a juttatásban – áll a kormánypárti USR-PLUS törvényhozói által kezdeményezett módosító javaslatban.
A tervezet szabadnapot biztosítana a szülőnek is, aki oltatni viszi 14 év alatti gyermekét. Ebben az esetben a másik szülőnek saját felelősségre kiállított nyilatkozatban kell kijelentenie, hogy ő nem kért szabadnapot a munkahelyén.
A bizottság elfogadott egy módosítást, amely kimondja, hogy a munkáltató nem köteles megadni a szabadnapot, ha a vállalatnál oltóközpontot szervez. A jogszabályjavaslat a felsőház hétfői ülésén kerülhet napirendre, amely első megkeresett házként fog szavazni az ügyben.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
szóljon hozzá!