Hirdetés

Sűrűsödő légi forgalom Kolozsváron

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Jelentősen megnő a nyári hónapokban a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasforgalma, ugyanis ebben az időszakban az új, illetve a már működő járatok bővülése miatt heti hetvenkettővel nő a járatszám – közölte lapunkkal a légikikötő sajtóirodája.

Kiss Előd-Gergely

2017. március 28., 13:062017. március 28., 13:06

Mint részletezik, nyáron összesen hét új járat indul a kincses városból, így 47-re nő a nemzetközi járatok száma. Ezek 21 európai és közel-keleti országgal teremtenek összeköttetést. A Blue Air fapados légitársaság kettőre növelte a Kolozsváron állomásoztatott repülőgépei számát, mindkettő Boeing 737-800-as légi jármű.

A flotta bővítésére azért volt szükség, mert négy új járat is indul idén. A London melletti Lutonba (Anglia) március 26-án már fel is szállt a menetrend szerinti járat, míg Larnacába (Ciprus) április 9-én, Nizzába (Franciaország) április 10-én, Hamburgba (Németország) június 3-án, Konstancára pedig június 14-én indulnak először a fapados légitársaság járatai.

A Wizz Air is bővítette idén kínálatát. Máltára, Stockholmba (Svédország) és szintén Lar­na­cába indítottak új járatokat, a nyári idényben ugyanakkor március 29-étől újraindítják Alicantéba (Spanyolország) heti két alkalommal induló járatokat, akárcsak Palma de Mallorca esetében, ahol a heti egy alkalommal közlekedő járat június 17-étől indul újra. A Lufthansa is terjeszkedik Kolozsváron, a nyár folyamán napi három járatot indítanak Münchenbe. A lengyel LOT Po­lish Airlines július 24-étől kezdve heti hat alkalomra bővíti heti járatainak számát Varsóba. A Vueling légitársaság pedig június 24-étől indítja időszakos nyári járatait Barcelonába. Bővebb információk elérhetők a járatokat működtető légitársaságok honlapjain.

Menetrendváltozás Temesváron

Vasárnap lépett életbe Romániában a repülőterek nyári menetrendje, amely október 28-áig érvényes. A módosítások a járatok időpontját és sűrűségét egyaránt érintik, így például Temesvár légikikötőjében is új menetrend érvényes. „A nyári menetrendben pluszjáratok vannak a népszerű célpontok felé, és indul egy új belföldi járat is, Konstancára” – idézi a reptér közleménye Daniel Idolu igazgatót. A tájékoztatás szerint nő a járatsűrűség Memmingen (heti két járat helyett három) és Róma (heti két járat helyett három) irányába. „Egy hétig – húsvét környékén, majd júniustól állandó jelleggel nő a járatsűrűség Dortmund (heti két járat helyett három) és Valencia (heti két járat helyett három) irányába. Ugyanakkor heti 39-ről 31-re csökken a bukaresti járatok száma. A nyár idején újraindulnak a népszerű charterek is Törökország és a görög szigetek irányába.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés