
Fotó: Végh Balázs
2010. július 13., 10:292010. július 13., 10:29
Kétszer öntötte el az árvíz a sepsiszentgyörgyi fedett uszodát és a strandot. Az uszoda pincéjéből a múlt heti és a tegnapi szünnap alatt sikerült kiszivattyúzni a vizet, így fennakadás nélkül tudják fogadni az ügyfeleket, a strand azonban a kedvezőtlen időjárás miatt már három hete zárva tart. Nagy Zoltán, a két intézmény igazgatója a Krónika kérdésére elmondta, a strand történetében tavaly volt az első alkalom, hogy sikerült nyereséggel működtetni, de ehhez az szükséges, hogy a létesítmény legalább két hónapig teljes kapacitással üzemeljen. Egy szezonban hozzávetőleg 100 ezer lejbe kerül a strand fenntartása, naponta 150 köbméter meleg vizet pumpálnak a medencékbe, és hetente egyszer teljesen lecserélik a vizet. A felnőtteknek tíz lej, diákoknak és nyugdíjasoknak öt lej, kisgyerekeknek három lej a napijegy. Hogy a kiadásaik megtérüljenek, hétvégeken 1500–1700, míg hét közben legalább ötszáz vendégnek kell strandolnia. Nagy Zoltán elmondta, a háromhetes esős időszak nagy veszteséget jelent, hiszen amint megkezdődött a vakáció, elkezdődött a rossz idő. Az igazgató ennek ellenére optimista, úgy véli, ha most valóban beköszönt a kánikula, még bepótolhatják a kiesést.
„Ismét egy csütörtöki napra esett a nyár Csíkban” – fogalmazott keserűen a csíkzsögödi és a csíkszeredai Jégpálya negyedi strandok ügyvezetője, Bőjte István is. Elmondása szerint mostanáig csupán egyetlen hétvége volt, amelyen voltak látogatók. Amint arról beszámoltunk, a városi önkormányzat májusban adta át a város strandjait a Harviz Rt. ügykezelésébe, a vállalat azonban kiadta működtetésre a létesítményeket. Bőjte elmondta, ígéretéhez híven június 6-áig elkészültek a Jégpálya negyedi strand illemhelyiségei és öltözői, tehát kinyitottak, azonban a nagy esőzések miatt nem tudtak haladni a további munkálatokkal. „Megvan a homok, kialakíthatnánk a kézilabdapályát, de amíg ennyire vizenyős a talaj, nem tud rámenni az autó” – magyarázta. Elkészült a mozgóbüfé is, ami szintén csak a beüzemelésre vár.
A strandok ügyvezetője azonban reménykedik abban, hogy még lesz nyár az idén. A medencéket feltöltötték vízzel, mindent rendbe tettek, és most már csak a fürdőzni vágyókat várják. „Idén nem érte meg strandot vezetni, azonban az ember csak úgy tudja kideríteni, hogy érdemes-e, ha foglalkozik vele” – szögezte le Bőjte.
A hűvös, szeles időjárás miatt a tavalyhoz képest idén mintegy 40 százalékkal csökkent a jegyet vásárló látogatók száma – tájékoztatta lapunkat a marosvásárhelyiek által csak Víkend-telepként emlegetett létesítmény igazgatója. Tavaly a nyári szezonban 800 ezer lejre rúgott a bevétel, idén ennek körülbelül a felére számítanak. Pedig jól jönne a pénz, ugyanis a helyi tanács határozatának értelmében ősszel szeretnék befedni az olimpiai méretű úszómedencét. Felnőttek számára a belépőjegy 5 lejbe, gyerekek számára 2 lejbe kerül.
A Szatmár megyei nagykárolyi termálstrand népszerűségét is megtörte a rossz időjárás. Moisa Csaba, a strand recepciósa lapunk kérdésére elmondta, a hideg május miatt a tavalyinál jóval kevesebben látogattak ki a fürdőhelyre az előszezonban. „Június is felemás képet mutatott, hiszen több volt az esős nap, mint a napsütéses órák száma. Az is nagy gond volt, hogy a meleg napokon is gyakran esett az eső, így az emberek nem tudták eldönteni, érdemes-e kilátogatni a medencékhez” – részletezte. Moisa szerint a nagykárolyiakat a forró termálvíz sem csábította a rossz időben is nyitva tartó strandra, mert a legtöbben tartottak a megfázás veszélyétől. „Amikor kisüt a nap, megugrik a forgalmunk, és telt házzal üzemelünk. Emellett a hétvégi diszkók és könnyűzenei koncertek, illetve a nemrég beindított gyerekprogramok is csalogatják a fiatalokat” – tette hozzá a strand alkalmazottja. A nagykárolyi termálstrandra nagyrészt a városból és Szatmárnémetiből érkeznek strandolók, de nem ritka, hogy az ország belsejében vagy a szomszédos magyarországi településeken élők is igénybe veszik a környék legjobban felszerelt vizes szórakozóhelyét.
Rosszul érintette a Bihar megyei Félixfürdő strandjainak látogatottságát is a viharos, esős június, de akkora kiesésről nem beszélhetünk, ami ijedelemre adhatna okot – mondta el a Krónikának Constantin Prinoiu igazgató. „Természetes, hogy részben szabadtéri létesítményként nagyban függ az időjárástól a forgalmunk, de emiatt nem aggódunk, hiszen belső medencéink is vannak, amelyeket a szállóvendégek állandóan használnak” – magyarázta. A rossz idő miatt mintegy 30 százalékkal kevesebben fürdőztek az Apolló és a Félix strandon júniusban, mint tavaly ilyenkor. Mint megtudtuk, egy-másfél hete kezd helyreállni a forgalom, miután az érettségik is véget értek, és a felnőttek is lassanként kiveszik a szabadságukat, a most elmúlt forró hétvégén pedig már igazi tömeg pancsolt Félixen.
Eközben nemhogy nem csökkent, húsz százalékkal nőtt a Nagyváradi Városi Strand forgalma az elmúlt év hasonló időszakához képest – tájékoztatta a Krónikát Bimbó-Szuhai Tibor, a Várad két fürdőhelyét működtető Piac- és Közterület-fenntartó Vállalat igazgatója. A főképp nyugdíjasok által látogatott váradőssi strandon júniusban tíz százalékkal voltak többen, mint tavaly ilyenkor. Az igazgató szerint ez főképp annak köszönhető, hogy a két váradi strand alacsony árakkal dolgozik: mind a belépőjegy, mind a benti közélelmezési egységekben kapható termékek ára könnyen megfizethető. „A váradiak elmehetnek Félixfürdőre, ahol 25 lejért tömegben, betonon tölthetik az időt, vagy egy magyarországi fürdőhelyre, ami még drágább, és az utazás is pénzbe kerül, vagy maradhatnak a könnyen megközelíthető és elérhető árú váradi strandokon” – mérlegel Bimbó-Szuhai. (A városban a felnőttek 7 lejért, a gyerekek, diákok, nyugdíjasok, katonák pedig 3 lejért strandolhatnak.) Úgy véli, az ár-minőségindex Váradon a legjobb, ezzel magyarázható a növekvő tendencia, amely még most, az esős-hideg nyárelőn is megmutatkozott. Az elmúlt hétvégén két nap alatt hétezren lubickoltak a városi strandon, ami abszolút csúcsnak számít – átlagosan ez a szám ugyanis 5–6000 szokott lenni.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.