2010. május 05., 10:092010. május 05., 10:09
Az 1992-ben Székelyudvarhelyen alapított cég rövid időn belül vezetővé vált a romániai piacon, 2009-es bevétele elérte a 45 millió eurót, amiből 3,5 millió euró volt a profitja. Az Infopress legújabb generációs technikai felszereltsége, valamint a 2007 és 2008 közötti befektetések biztosítják a kiváló hatékonyságot és a vezetői pozíció megerősítését a helyi piacon. 2010-ben a cég növekedése várható 57 millió euró tervezett bevétellel és több mint 15 százalékos profitemelkedéssel.
A cég immár a negyedik tulajdonban van, legutóbb 2005-ben az izlandi KVOS vásárolta fel a többségi tulajdont. Két hónapos tárgyalássorozatot követően most a spanyol GED befektetési alap vásárolta fel a részvények 92 százalékát, összesen 12 millió eurót fektet be a vállalkozásba. A Ziarul Financiar szerint a befektető az összeg 80 százalékát a beszállítók és a bankok kifizetésére költi, a fennmaradó összeget pedig tevékenységének terjeszkedésére fordítja.
A GED szerint az Infopress jól pozicionált és rendelkezik a szükséges feltételekkel ahhoz, hogy ki tudja használni a piac újjáéledését, valamint a romániai nyomdai piac növekedési potenciálját, ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik a kereskedelmi lapok nyomtatásában, tapasztalt vezetőséggel és erős kliensportfólióval rendelkezik, ugyanakkor modern technológiákkal üzemel. A GED-nek ez lesz a hetedik romániai vállalkozása. Az üzletkötésre még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.