2012. április 27., 09:262012. április 27., 09:26
Mint kiderült, a turisták által eddig a következő napokra elköltött pénzösszeg meghaladja a 18 millió lejt, a vendéglátó-ipari egységek tulajdonosai pedig idén átlagosan 15 százalékkal több szálláshelyet biztosítottak a látogatók számára, mint tavaly. A közlemény szerint a legtöbben – mintegy 25 ezer személy – a tengerpartot választotta a hosszú hétvégén, a legnépszerűbb célpontok Mamaia és Vama Veche, ahol a kihasználtsági arány 100 százalékos.
Körülbelül 20 ezer turistát várnak a hegyekbe is, a Prahova völgyében található szálláshelyek 70–80 százalékát foglalták le előzetesen. A mezőgazdasági turizmust közel 30 ezren választották, az ország fürdőhelyeire pedig több mint 10 ezer személy látogat el. A Duna-deltába ugyanakkor mintegy ezer turista, illetve horgász érkezik a következő napokban. A felmérés egyébként csak azokat a személyeket vette figyelembe, akik valamely turisztikai irodán keresztül foglaltak szállást.
Az elmúlt évhez képest 10 százalékkal csökkent a külföldi célpontot választók száma, így idén mindössze 4600 turista utazik a legkedveltebb helyszínekre – Barcelonába, Budapestre, valamint Londonba. A más országokba látogatók közel 950 ezer eurót költenek az utazásra. Az utazási irodák egyébként idén charter típusú repülőjegyeket is kínáltak, többek között Rodoszba és Egyiptomba.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.