
2012. március 05., 06:422012. március 05., 06:42
A magyarországi sikeren felbuzdulva, idén a romániai üzletlánc is képviseltette magát a termékbemutatón, Florentina Kanak frissáru-beszerző, Liana Ciolcan tartósélelmiszer-beszerző és Anda Sandu háztartásitermék-beszerző látogatott Csíkszeredába, hogy megtekintse és kiválogassa a kiállított termékeket.
Mint elhangzott, új piac nyílhat a székely termékek előtt, hiszen így az exportengedéllyel nem rendelkező vállalkozók áruinak is van esélyük a hipermarketekbe bekerülni, a magyarországi Cora helyett a romániaiba. Ennek fontosságát hangsúlyozta a megyeháza márványtermében megrendezett eseményen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki elmondta, mától komoly lehetőség nyílik a romániai piacon is a székely termékek értékesítésére. A bukaresti IndAgra vásáron pozitív tapasztalatokat szereztek, ezért sikerre számítanak belföldön is, fejezte ki reményét a tanácselnök.
A rendezvényen részt vevő Christian Beck, a Cora magyarországi marketingigazgatója nagyon sikeresnek nevezte a székely termékek értékesítését. Mint elmondta, az előző évhez képest megduplázódott az éves forgalom, és túllépte a 100 millió forintot. Az igazgató szerint tavaly nagy meglepetés volt számukra a nem élelmiszer jellegű termékek iránti kereslet, és arra biztatta a jelen lévő vállalkozókat, hogy minél szélesebb kínálattal jelentkezzenek, hiszen áruiknak van jövője a magyarországi piacokon.
Az elmúlt években a Székely Hetek rendezvényt követően az ott szereplő termékek közül több is egész évben jelen volt a magyarországi Cora polcain. A mostani mustra nyomán kiválasztott termékeket a májusra tervezett Székely Heteken mutatják be, majd az ott megmutatkozó kereslet alapján köt a Cora hosszabb időtartamra szóló szerződést.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.