További hét évre meghosszabbítaná a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az adóvisszaigénylés-projektet, ezzel ösztönöznék a befektetéseket és az új munkahelyek alakulását.
2013. november 13., 17:282013. november 13., 17:28
Antal Árpád polgármester elmondta, jó döntésnek bizonyult, hogy ebben az évben a cégek visszapályázhatták az 50 százalékos ingatlanadó-emelést, mert így a városkasszába is több pénz folyt be, ám a vállalkozók mégis visszakapták a pénzük egy részét. Az elöljáró javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy további hét évre hosszabbítsák meg a programot, elképzelése szerint a 2014-2020 közötti időszakban összesen 2,1 millió eurós pályázati alap állna a helyi vállalkozók rendelkezésére, tehát évente 300 ezer euró, a becslések szerint minden évben száz üzletember kapna támogatást.
Idén közel 80 cég pályázta vissza a befizetett adója felét, ezt a pénzt kamattámogatásra, a székházak felújítására, eszközvásárlásra, honlap-készítésre, különböző minőségi bizonylatok beszerzésére használhatták fel.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!