
Fotó: mti
Új korszak kapujában állunk, hiszen Magyarország meg tudta hirdetni 50 milliárd forint értékben a vajdasági gazdaságfejlesztési programot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai szabadkai sajtótájékoztatóján, amelyet megelőzően aláírták a magyar kormány által támogatott vajdasági terület- és gazdaságfejlesztési program első sikeres pályázatának szerződését.
2016. április 13., 20:342016. április 13., 20:34
Kiemelte: ez a program egyaránt jó a szerbeknek, az itt élő magyaroknak, Magyarországnak és az EU-nak is. Orbán Viktor üdvözölte, hogy a programot a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) dolgozta ki, a kormánynak csak a támogatást kellett adni. „Ez mindig jobb, mint ha Budapesten találnák ki, hogy a Kárpát-medence egy részén mi volna az ott élők érdeke. Ezzel a kezdeményezéssel a jövő útját is megmutatták a többi magyar közösségnek is, és az első eredmények biztatók\" – mutatott rá.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a választási kampány közepén érkezett a városba, és egy szomszédos ország miniszterelnöke nem avatkozhat bele a választási küzdelembe, csak biztathat a részvételre. De van itt egy magyar párt, ezért arra kéri az itt élő magyarokat, hogy feltétlenül menjenek el szavazni, és támogassák a VMSZ-t, amely kiszámítható pont, a biztos jövő garanciája itt, a Vajdaságban – tette hozzá.
Mint mondta, a kormány nemzetben gondolkodik, és a felelőssége is nagyobb, mint a csak Magyarország területén élőkért érzett felelősség. A nemzeti alapon álló kormányoknak ugyanis el kell számolniuk a határon túli választók felé is, hogy miként sáfárkodtak a lehetőségekkel. „A kormány igyekszik jól sáfárkodni, talán jól is sáfárkodnak\" – tette hozzá.
Orbán Viktor azt mondta, remélhetőleg sok ezer szerződést írnak alá a gazdaságfejlesztési program keretében, ami világossá teszi, hogy Magyarország olyan erős, hogy nemzetben gondolkodva a határon túliakat is segíti, lehetőségeket teremt nekik.
Arra is kitért, hogy 2010–2016 között olyan gazdaságpolitikát valósítottak meg a magyar vállalkozások és emberek, hogy ma már nem a megszorítások, hanem a növekedés, a fejlődés, a beruházás határon túli területekre a téma. „Most az kell, a magyar vállalkozókban legyen bátorság, hogy elhagyják az ország határait, és például itt, a Vajdaságban fektessenek be, erre biztatja őket a kormány\" – magyarázta Orbán Viktor.
A nemzetépítés egyik fontos állomásaként értékelte a gazdaságfejlesztési programot Pásztor István, a VMSZ elnöke. A program egyébként a 2016–2018-as időszakra vonatkozik, a keret nagy részét, közel 30 milliárd forintot egy hitelprogram teszi ki, a maradék húszmilliárd vissza nem térítendő állami támogatás. A program lebonyolítását az erre a célra létrehozott Prosperitati Alapítvány végzi.
Az első pályázatokat január 31-én írták ki, az első szerződést pedig szerdán Orbán Viktor jelenlétében Rekettye Gyöngyi bácskertesi vállalkozóval írták alá, aki jégvédelmi háló kiépítésére pályázott. A gazdaságfejlesztési programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig az, hogy megállítsák, illetve visszafordítsák a fiatalok külföldre vándorlását.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!