Romániában találta a legtöbb csalásgyanús esetet az EU-pénzek elköltését vizsgáló hivatal

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

Az európai uniós pénzek elköltése kapcsán felmerülő csalás gyanújával vizsgált száz eset több mint tíz százaléka romániai vonatkozású.

Krónika

2020. szeptember 10., 14:022020. szeptember 10., 14:02

Összesen száz olyan ügyben vizsgálódott tavaly az  Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), amelyek kapcsán felmerült, hogy csalás történt a lehívott európai uniós alapok elköltése terén.

Ezek közül tizenegy romániai eset, amivel az ország listavezető a mezőnyben. Kilenc ügy különben ajánlással végződött a hatóságok számára.

Mint az OLAF jelentéséből megtudhatjuk, a hivatal tavaly 42 országban vizsgálta, hogyan költötték el az európai uniós pénzeket.

A Digi 24 hírtelevízió felhívja a figyelmet arra is, hogy Románia több, az uniós pénzek elköltése terén tapasztalt csalást taglaló fejezetben is megjelenik,

van például olyan akvakultúra fejlesztési helyszín, ahol nincs is víz, de merült fel csalásgyanú az erdőtüzek megakadályozását célzó beruházások vagy a szennyvíz kezelésére megpályázott pénzösszegekkel kapcsolatban is.

Mint ismeretes, az Európai Csalás Elleni Hivatal az egyetlen olyan európai uniós testület, melynek az a feladata, hogy felderítse, kivizsgálja és megakadályozza az uniós költségvetés kárára elkövetett csalásokat. A vizsgálat lezárását követően a hivatal intézkedéseket ajánl az érintett uniós intézményeknek és tagállami kormányoknak: javasolhatja többek között bűnügyi nyomozás indítását, jogtalanul kifizetett pénzösszegek behajtását vagy más fegyelmi intézkedést. Az ajánlott intézkedések végrehajtását az OLAF nyomon követi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Az alapélelmiszerek árrésplafonja miatt is áll a bál a kormánykoalícióban

Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.

Az alapélelmiszerek árrésplafonja miatt is áll a bál a kormánykoalícióban
2025. szeptember 13., szombat

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt

A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt
2025. szeptember 13., szombat

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal

A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal
2025. szeptember 13., szombat

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár

A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár
2025. szeptember 12., péntek

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré

Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré
2025. szeptember 12., péntek

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani

A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani
2025. szeptember 12., péntek

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban

Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban
2025. szeptember 12., péntek

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest

Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest
2025. szeptember 12., péntek

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette

Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette