Hirdetés

Románia húszmilliárd dollár hasznot remél a fekete-tengeri gáz kitermeléséből

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A fekete-tengeri földgáz kitermelésében érdekelt befektetők számára szigorított formában fogadta el hétfőn este a bukaresti képviselőház azt a jogszabályt, amely a nyersanyag kitermelését szabályozza.

Krónika

2018. július 10., 09:292018. július 10., 09:29

A jogszabályt 175 támogató, 30 ellenszavazattal és 30 tartózkodás mellett szavazta meg az alsóház, amelynek ügydöntő jogköre volt ebben az esetben. A törvényt idén februárban a szenátus is elfogadta, így már csak Klaus Johannis államelnöknek kell kihirdetnie, hogy hatályba lépjen.

Az MTI tájékoztatása szerint a törvényt késő délután módosították Liviu Dragneának, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének javaslatára, aki már korábban jelezte, szerinte túl engedékeny a jogszabály szenátusban elfogadott változata, ezért a földgáz kitermeléséből Románia számára nem származik elég haszon.

Hirdetés

Éppen ezért a parlament megszavazta, hogy a kitermelt gáz mennyiségének függvényében úgynevezett progresszív adózást vezetnek be.

Dragnea szerint így összesen 20 milliárd dollár haszna származik a román államnak és van esély arra, hogy Románia függetlenedjen az orosz gáztól. A Fekete-tengerben több talapzatban is jelentős földgázlelőhelyet találtak, amelyekből a hatóságok becslése szerint Románia évi 18-20 milliárd köbméterre növelheti a jelenlegi 11 milliárd köbméter éves földgázkitermelését. Az egyik talapzat a Neptun, amelyet az amerikai Exxon és az osztrák OMV Petrom termelhet ki. A befektetőknek a jogszabály alapján az idén kell döntést hozniuk arról, hogy megkezdik-e a nyersanyag felszínre hozását.

A parlamenti vitán részt vett Richard Tusker, az ExxonMobil Románia vezérigazgatója, aki elmondta: az adózási feltételek szigorítása következtében valamennyi befektető számára sokkal nehezebb lesz kedvező döntést hozni a kitermelés megkezdéséről. Az egyik módosítás szerint a Fekete-tengerből kitermelt földgáz felét az energiatőzsdén kell értékesíteni, a másik felét kétoldalú szerződésekben.

Liviu Dragnea korábban leszögezte: elfogadhatatlan Románia számára, hogy a teljes gázmennyiséget kétoldalú szerződéseken keresztül adják el és a teljes mennyiség külföldre jusson, így a nyersanyagból más államok, mint például Magyarország profitáljon, és az ő gazdaságukat erősítse a földgáz. A fekete-tengeri földgázról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt február elején Bukarestben, és bejelentette: 2022-től lehetőség nyílik jelentős mennyiségű fekete-tengeri gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását. Ezután a román közéletben több bírálat érte a hatóságokat, hogy Magyarországnak adják el a „román gázt”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
Hirdetés
Hirdetés