
Rendszeresen ellenőrizni fogja az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakaszán zajló munkálatokat Cătălin Homor. Az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNADNR) vezérigazgatója ugyanis azt tapasztalta: „ahhoz, hogy Romániában a dolgok haladjanak, közelről és állandóan követni kell a célkitűzések megvalósítását”.
2016. szeptember 19., 16:462016. szeptember 19., 16:46
Homor ennek megfelelően már hétvégén kilátogatott az építőtelepre, hogy lássa, valóban elrajtoltak-e a munkálatok, ahogyan azt a kivitelező cég megígérte. „Elmondhatjuk, hogy elkezdődött a munka, tettek egy lépést azáltal, hogy a helyszínre vezényelték a gépeket, és a munkások is nekiláttak a projektnek. Két hét múlva visszatérek, hogy kiderüljön, teljesítik-e a vállalt célkitűzéseket. Biztos akarok lenni abban, hogy tartják az ütemet” – jelentette ki az útügyi hatóság vezetője.
Amint arról beszámoltunk, hároméves szünet után múlt héten végre elkezdtek építkezni az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszán. A kivitelezéssel megbízott spanyol Corsan–Corviam Construction konzorcium egyébként annak nyomán látott hozzá a munkához, hogy Sorin Buşe közlekedésügyi miniszter szeptember elején azt nyilatkozta: ha két héten belül nem folytatják az építkezést, szerződést bontanak a kivitelezővel.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!