Hirdetés

Rendkívül népszerű Brassó megye a turisták körében

A törcsvári kastély •  Fotó: Castelulbran.ro

A törcsvári kastély

Fotó: Castelulbran.ro

Összesen több mint másfélmillió turista látogatta meg 2017-ben a brassói Fekete-templomot, a törcsvári kastélyt és a barcarozsnyói várat.

Krónika

2018. január 16., 16:022018. január 16., 16:02

A látogatók száma tekintetében a törcsvári kastély vezet: 835 116 belépőjegyet adtak el tavaly, 2016-ban ez a szám 798 298 volt. Mint Bogdana Balmuş, a népszerű turisztikai látványosság szóvivője elmondta, az ingyenes rendezvények résztvevőivel együtt a látogatók száma körülbelül egymillióra tehető.

A kastélyt felkereső turisták 60 százaléka külföldi volt, az intézmény tavalyi üzleti forgalma pedig 6 millió euróra tehető.

Hirdetés

Nőtt a barcarozsnyói várba belépőjegyet váltók száma is, a tavalyelőtti 406 000-hez képest tavaly már 418 838-an vásároltak jegyet, hogy megtekinthessék a várat.

A Brassó fő idegenforgalmi célpontjának számító Fekete-templomot 278 442-en keresték fel 2017-ben. Az érdeklődők több mint fele külföldi volt – közölte az Agerpres hírügynökséggel Anca Mihaela Milea illetékes.

Amint arról korábban beszámoltunk, a hivatalos statisztikák szerint a Brassó megye országos szinten a harmadik helyen áll – Bukarest és Konstanca megye után – a turisták száma és a vendégéjszakák száma tekintetében.

A magánszférában is járhatnak üdülési utalványok

A képviselőház munkaügyi bizottsága jóváhagyta hétfőn a 2017/46-os sürgősségi kormányrendelet törvényerőre emelő tervezetet, és egy módosító indítvánnyal rögzítette azt is, hogy az üdülési utalványokat a magán- és az állami szférában egyaránt adni lehet. A módosítást a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kezdmeéynezte, mivel meglátásuk szerint a kormány által beterjesztett szövegben ez nem volt egyértelmű.

Egy másik módosítás szerint lesznek elektronikus és a papír alapú voucherek, utóbbiak nominális értéke egy most elfogadott indítvány értelmében a korábbi 50 és 100 lej helyett 5 és 100 lej egész számú többszöröse lesz. A jogszabály leszögezi, a csekket tilos áruba bocsátani, tilos készpénzt visszaadni belőle és tilos más értéken kínálni a turisztikai szolgáltatást, mint egyéb fizetőeszközök esetében. A tervezet az ipari bizottsághoz kerül, majd a plénum tárgyalja. A képviselőház a döntő testület. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés