2009. május 08., 11:102009. május 08., 11:10
A bútorgyártókat ez alkalommal egyetlen, natúr fából készített kerti bútorral foglalkozó Maros megyei vállalkozás képviseli. A gazdasági válság a legnagyobb erdélyi faipari vásárnak számító Expowoodon is érezteti hatását, a tavalyi évhez képest ugyanis a résztvevők száma és a kiállítási felület is visszaesett. Az, hogy az ágazat igencsak megsínyli a krízist, onnan is látszik, hogy a gépgyártók a korábbiakban elképzelhetetlen módokon próbálják megfogni a potenciális klienseket. Így például Európa egyik vezető gépgyártója, a Felder Grouppe immár bérbe is ad vadonatúj gépeket, az eladások volumenének drasztikus csökkenése miatt.
A hazai faipar helyzete ennek ellenére nem reménytelen, amit a magyarországi cégek fokozott érdeklődése is bizonyít. A rendezvényen hat magyar vállalkozás képviselteti magát, ami több, mint az előző években. A Continental Wood körfűrészeket és raklapgyártó gépeket, az Acrill Europe Kft. akrill-lapokat, az Anticimex Kft. faanyagvédő anyagokat, berendezéseket és technológiákat forgalmaz, a Moltech Kft. hajtástechnikai megoldásokat kínál a hazai fafeldolgozó cégeknek, a Solti Asztalos Kft. pedig főleg műemlék-épületek számára gyártott egyedi homlokzati nyílászárókat és belsőépítészeti fatermékeket szeretne értékesíteni.
„Úgy gondolom, hogy azokkal a technológiákkal, amelyeket kidolgoztunk, tudunk újat mutatni a romániai piacon. Piackutatás szándékával jöttünk el a kiállításra” – nyilatkozta Szabó Gábor ügyvezető. A vásáron a magyar cégek mellett német, osztrák és olasz kiállítók is részt vesznek. Az Expowood naponta 10 és 18 óra között látogatható.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.