Hirdetés

Rekorddöntő ősz Parajdon

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Eseménydús a parajdi ősz: a sóvidéki község önkormányzata négy európai uniós projektet zár szeptemberben, ezzel egy időben pedig Guinness-rekordkísérlettel fűszerezett töltöttkáposzta-fesztiválra is készül. 

Veres Réka

2015. szeptember 21., 16:432015. szeptember 21., 16:43

A sóbányájáról híres Hargita megyei településen a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 322-es intézkedésének keretén belül leadott pályázattal mintegy 2,5 millió eurós értékű aszfaltozási munkálatokat kezdtek el tavaly, másfél millió euróból a Parajd melletti, Kiság-erdei út felújítását vállalták, korszerűsítették százezer euróból a település futballpályáját, valamint Felsősófalva központját aszfaltozták le 52 ezer euróból – számolt be Bokor Sándor, Parajd polgármestere. Mint kiderült, utóbbi kettőt befejezték, míg az előbbi két nagyobb projektnek kilencven százalékát valósították meg eddig.

Jelenleg a polgármester a kivitelezőkkel tárgyal a munkálatok befejezéséről, ugyanis ezeket legkésőbb szeptember harmincadikáig kell átadniuk. A polgármester reményei szerint sikerül felgyorsítani a munkaütemet. „Az önkormányzat megtett mindent, azonban a szerződéssel a kivitelező elkötelezte magát, hogy szeptember harmincadikáig befejezi a munkálatokat” – magyarázta Bokor Sándor.

Az elöljáró szerint nincsenek messze a kitűzött céltól, azonban annak teljesítéséhez gyorsítják az ütemet, szükség esetén akár „éjjel-nappal” is dolgozni fognak. A 322-es projekt által eddig sikerült modernizálni a település régi kórházépületét, ahol hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak majd délutáni oktatást, az önkormányzat pénzügyi épületében pedig könyvtárat és az idősek számára kikapcsolódásra használható termet alakítottak ki.

Sikerült ugyanakkor új egyenruhát és hangszereket vásárolni a fúvószenekarnak, valamint egy multifunkcionális erőgépet is beszereztek, amellyel az elkövetkezőkben karbantarthatják a felújított utcákat. Cél, hogy minden megvalósuljon – szögezte le a polgármester, aki szerint az aszfaltozás nagy része megvalósult, reméli, a határidőig mindenképp befejezi a kivitelező a hátramaradt munkát.

Rekorddöntésre készülnek ugyanakkor a jubileumi töltöttkáposzta-fesztiválon – árulta el Bokor Sándor. A szeptember 24. és 27. között megrendezendő nemzetközi gasztrorendezvényt idén legendássá tervezik, a huszadik kiadásán Guinness-rekordot szeretnének dönteni. A polgármester elmondta, hogy a leghosszabb töltöttkáposzta címét szeretnék megszerezni. Kifejtette, jelenleg egy 15 méter hosszú káposztás tölteléké a rekord, reményeik szerint legalább másfél, de akár két méterrel szárnyalják túl a rekordot.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés