
2011. május 31., 08:322011. május 31., 08:32
Míg jelen pillanatban csak a gépkocsi első romániai beíratásakor kell úgynevezett környezetvédelmi adót fizetni, a kormánykoalíció vezetői tegnapi ülésükön úgy határoztak, hogy a Romániában még a beíratási díjat kivető jogszabály megjelenése előtt regisztrált autók eladásakor is kell fizetni illetéket, hisz azok után a jelenlegi tulajdonos nem fizetett regisztrációs adót.
„Abban állapodtunk meg, hogy a tervezett módosításoknak nem szabad senkit sem hátrányosan megkülönböztetniük” – fogalmazta meg az ülést követően Borbély László környezetvédelmi miniszter, aki – amint arról lapunkban beszámoltunk – már a múlt héten kilátásba helyezte az adócsökkentés lehetőségét. A csökkentés mértékéről a tervek szerint már a múlt heti ülésén kellett volna döntenie a kormánynak, azonban egy hetet halasztottak. A kabinet szerdai ülése után Borbély László azt mondta, mintegy 20–30 százalékos adócsökkentésről lehet szó. Mint rámutatott, a csökkentés valamennyi autóra vonatkozik majd, hogy ezáltal se diszkrimináljanak bizonyos kategóriákat.
Mint ismeretes, az európai bíróság egy hónappal ezelőtt hozta meg a román államot elmarasztaló ítéletét, amely szerint a jelenleg hatályban lévő jogszabály hátrányos helyzetbe hozza azokat, akik az EU más tagállamaiból származó használt gépkocsikat szeretnének Romániában értékesíteni. Az alkotmánybíróság eközben május 18-án úgy döntött, hogy nem alkotmányellenes a regisztrációs adó kivetéséről szóló 2008/50-es kormányrendelet.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!