
Az elektromos autózás jegyében kezdődik csütörtökön el a nagyközönség számára is az immár 86. Genfi Autószalon, amelyen a keddi sajtónap keretében 120 világ- és európai bemutatót tartottak a kiállítók.
2016. március 02., 19:582016. március 02., 19:58
Az idei seregszemlén egyébként harminc országból kétszáz kiállító jelent meg a hétpavilonos, 77 ezer négyzetméteres kiállítótéren, köztük nemcsak autógyártók, hanem formatervező stúdiók és egyedi alkatrészeket gyártó vállalatok is.
Az elektromos autózás egyre nagyobb elterjedésével szinte minden standon ez a téma került a középpontba, a BMW-nél négy plug-in hibrid, azaz külső töltést is igénylő hibrid modellt mutattak be a márka százéves évfordulója alkalmából, a Nissan a teljesen elektromos Leafet is a középpontba állította, de a dízelbotrányba keveredett Volkswagen is erre helyezte a főhangsúlyt: bemutatta Up! nevű kisautójának elektromos változatát.
A kiállítás másik fővonzereje a szupersportautók, ezek közül két gyártó, a Bugatti és a Ferrari is a genfi szalonra időzítette egy-egy modelljének világpremierjét. A Ferrari az új luxussportautóját, a GTC4Lussót mutatta be, míg a francia márka az 1500 lóerős, 470 kilométeres sebességgel is haladni képes Chiron nevű szériamodelljével hívta fel magára a figyelmet.
Az Audi az A4 Allroad Quattro legújabb szériáját, valamint a Q2 szabadidőautót leplezte le a sajtó munkatársai előtt, a Mercedes a fő hangsúlyt az E osztály frissített változatára, valamint az SL luxuskabrióra helyezte. A Suzuki a hibrid technológia képviselőjeként a Baleno félig hagyományos, félig elektromos meghajtású változatát mutatta meg.
A legtöbb újdonságot, összesen kilencet a Fiat Chrysler Automobiles (Alfa Romeo, Fiat, Lancia, Ferrari, Jeep, Maserati, Abarth) vitte Genfbe, egyebek közt az új 124 Spider kabriót, az Alfa Romeo Giuliát, a Maserati első nagy terepjáróját, a Levantét, illetve a Fiat új alsó-középkategóriás autóját, a Tipót mutatták be a svájci városban rendezett kiállításon. Az FCA soha ennyi új modellt nem leplezett még le egyetlen autókiállításon sem.
A szakkiállítás jövő vasárnapig látogatható, a szervezők becslése szerint 650–700 ezer látogatót fogadhatnak másfél hét alatt.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!