Hirdetés

Ponta szerint elődei nem hagytak pénzt a béremelésre

Sem Emil Boc, sem pedig Mihai Răzvan Ungureanu kormánya nem különített el pénzt a közalkalmazottak béreinek emelésére, és a nyugdíjasok egészségügyi járulékának visszafizetésére – jelentette ki Victor Ponta kijelölt kormányfő.

Hírösszefoglaló

2012. május 03., 14:552012. május 03., 14:55

Ponta ezzel ellentmondott azoknak a korábbi nyilatkozatoknak, amelyek szerint van elkülönített pénz a közalkalmazotti fizetések emelésére.

Mint arról tájékoztattunk, Bogdan Drăgoi leköszönő pénzügyminiszter a múlt héten kijelentette: a pénzügyminisztériumnál létezik egy 5 milliárd eurós tartalék, ezenkívül megvannak az előfeltételei, hogy Románia további egymilliárd eurót kapjon a Valutaalaptól és a Világbanktól a tartalékalap kiegészítésére.

Hasonlóan nyilatkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, leköszönő kulturális miniszter is, aki vasárnap, Déván elmondta: a pénzügyminisztérium rendelkezik egy közel 5 milliárd eurós tartalékkal, amelyet a Boc-, illetve Ungureanu-kormány a közalkalmazottak bérnövelésére különített el, és amely lehetővé teszi a bérek 16 százalékos növelését.

Victor Ponta csütörtökön azt mondta: Florin Georgescu pénzügyminiszter-jelölt elkezdte „átnézni a papírokat és a költségvetéseket”, ezekből pedig egyértelműen kiderül, hogy az előző két kormány „soha sehol” nem különített el pénzt erre a célra.

Ehelyett mint a Boc-, mind pedig az Ungureanu-kabinet politikai alapon utalt ki összegeket a kormány tartalékalapjából a Demokrata Liberális Párt (PDL) helyi kiskirályainak – tette hozzá a kijelölt miniszterelnök.

A miniszterelnök-helyettesi tisztségre is jelölt Georgescu a programját ismertetve arról beszélt, hogy a Victor Ponta vezette kabinet megoldást akar találni a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére. Éppen ezért Georgescu azt tervezi, hogy az új kabinet majd újratárgyalja az államháztartási hiánycélt Románia nemzetközi hitelezőivel, úgy hogy az ne haladja meg a 3 százalékot.

Mint ismeretes, a kormány korábban 1,9 százalékban állapította meg az idei hiánycélt. Georgescu most azt mondja, hogy az új kormány is tiszteletben tartja a nemzetközi hitelezőkkel szemben vállalt kötelezettségeket, és „szigorúan betartja majd az államháztartási hiánycélt, amelyben az új kormány meg fog állapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)”. Hangsúlyozta, hogy az újratárgyalt deficit sem fogja meghaladni a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 3 százalékát.

Victor Ponta később már arról beszélt, hogy az IMF-fel a vonatkozó szándéknyilatkozatot várhatóan vasárnap estig véglegesítik, s azt követően derül majd ki, hogy honnan irányoznak át pénzt a bérek és nyugdíjak emelésére. A kijelölt miniszterelnök ugyanakkor leszögezte: erre a lépésre mindenképp sor kerül.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés