Hirdetés

Plázaláz a Partiumban

Annak ellenére, hogy a román és a világgazdaság helyzete sem rózsás, s egyre több szakember szerint elkerülhetetlen a válság második hulláma, országszerte újabb bevásárlóközpontok nyílnak, és az ingatlanfejlesztők további plázák építését tervezik. A közelmúltban Nagyváradon, Aradon és Konstancán nyitotta meg kapuit egy-egy új bevásárlóközpont, rövidesen pedig Dévának és Botoşani-nak is lesz plázája. A bihari és a tengerparti projektben az a közös, hogy a Nagyvárad Shopping City és a Maritimo Mall is egy becsődölt beruházás újrakezdésének az eredménye, a kikötővárosban található kereskedelmi objektumot például 2009-ben egy euróért vette meg a magyar TriGránit csoporttól a jelenlegi tulajdonos.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

Pengő Zoltán

Nagy Orsolya

2011. november 15., 07:332011. november 15., 07:33

Erdélyben és Bukarestben a súlypont

A Ziarul Financiar gazdasági napilap nemrég összeállítást közölt Románia 50 legnagyobb, minimum 10 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontjáról, melyek összterülete 1,854 millió négyzetméter. A listán a főváros 14, míg Erdély és a Partium 15 plázával képviselteti magát, Moldvában, Havasalföldön és Dobrudzsában összesen 21 bevásárlóközpont van. A bukaresti Băneasa Kereskedelmi Övezet (Zona Comercială Băneasa) minden szempontból viszi a pálmát, hiszen kiterjedése 105 ezer négyzetméter, s tavaly 29,8 millió euró bevételt hozott tulajdonosának.

A második hely szintén Bukaresté, a Sun Plaza foglalja el, melynek 81 ezer négyzetméternyi üzlethelyisége után tavaly 11,6 millió eurót fizettek a bérlők. Az ország harmadik legnagyobb plázája a nagyszebeni Shopping City a maga 80 ezer négyzetméterével.  Az ötven legnagyobb romániai pláza között ott van még a kolozsvári Pólus Center és Iulius Mall, a temesvári Iulius Mall, a marosvásárhelyi European Retail Park és Maros Mall, a nagyváradi Era Sopping Park, Lotus Center és Nagyvárad Shopping City, az aradi Armonia Center, Galleria és Atrium Center, a brassói Unirea Shopping Center, a nagybányai Gold Plaza és a gyulafehérvári Mall Alba.

Sereghajtó az Era Shopping Park

A nyereségesség és a bevásárlóközpontok mérete között nincs szoros összefüggés, hiszen e tekintetben toronymagasan a csupán 39 550 négyzetméteres, ám a főváros központi részén található Bukarest Mall vezet, amely tavaly négyzetméterenként 442 euró bevételt generált. Országos viszonylatban tavaly a kolozsvári Iulius Mall bizonyult a második legjövedelmezőbb befektetésnek, minden egyes négyzetmétere 304 euró bevételt termelt, megelőzve ezzel a fővárosi AFI Palace Cotroceni-t, mely 293 eurót produkált. Az egyazon városban található bevásárlóközpontok eredményeinek összevetéséből az derül ki, hogy a sűrűn lakott városrészekben levők lényegesen több jövedelmet termelnek, mint azoké melyeket a külvárosba építettek.

A marosvásárhelyi Maros Mall kétszer annyi négyzetméterre számolt bevételt hoz, mint az European Retail Park, 220, illetve 108 eurót. Ennél is nagyobbak az eltérések Nagyváradon: a várad-szőllősi lakótelepen található Lotus Center tavalyi 142 euró/négyzetméter bevételével szemben a városi körgyűrű mellé, a nyílt mezőre épített Era Shopping Park mindössze 40 euró/négyzetméter jövedelmet hozott, ami országos szinten a leggyengébb eredmény. Jelzésértékű lehet egy pláza hosszú távú sikerességének tekintetében, hogy hány látogatót sikerül vonzaniuk a megnyitást követő első hétvégén, amikor általában koncertekkel, rendkívüli árleszállításokkal próbálják meg becsalogatni a vevőket: a már említett Maritimóra például 230 ezren, az aradi Galleriára 100 ezren, a váradi Shopping Cityre azonban csak 50 ezren voltak kíváncsiak.

Shopping Center a szerszámgépgyár helyén

A magyarlakta városok közül Nagyvárad és Arad van legjobban ellátva plázákkal, mindkettőben három található, ha nem vesszük figyelembe a bihari megyeszékhely Nagyvárad Plaza nevű törpe bevásárlóközpontját (4616 négyzetméter). Várad plázáinak összterülete 120 ezer négyzetméter, az aradiaké pedig 106 ezer, s ezzel mindkét város megelőzi Kolozsvárt, melynek két bevásárlóközpontja összesen 105 ezer négyzetméter. Sokkal szembetűnőbb az eltérés ha a bevásárlóközpontok területét a lakosság számához viszonyítjuk: míg Kolozsváron 3 lakosra, addig Váradon 1,7, Aradon pedig 1,6 lakosra jut egy négyzetméter pláza. Nagyváradon ugyanakkor még tart a plázaépítési láz: terjeszkedik a Lotus Center – annak ellenére, hogy kihasználtsága nem volt optimális, emeleti része ugyanis javarészt üresen állt –, s jövőre az Oasis Development nevű ingatlanfejlesztő szándékozik bevásárlóközpontot lőtrehozni az egykori Înfrăţirea gépgyár helyén.

Klaus Reisenauer, az Oasis Development vezetője arra számít, hogy a 70 ezer négyzetméteresre tervezett Prima Shopping Centernek napi 25 ezer látogatója lesz. Ha ez elkészül, alighanem nehéz napok jönnek majd az Era Shopping Centerre és a Nagyvárad Shopping Cityre, ugyanis a Prima a város ugyanazon részén fog állni, azonban azoknál sokkal központibb fekvésű lesz.

Beruházás mint üzenet

„Ha a gazdasági helyzet normális volna, akár el is tarthatná az összes plázát Nagyvárad és környéke, ám jelenleg egyértelműen túl nagy a hipermarketek és bevásárlóközpontok száma a városban” – véli Pajzos Csaba közgazdász, a Partiumi Keresztény Egyetem tanszékvezetője. Lapunk kérdésére emlékeztetett: a Tiago Mall például már azelőtt csődbe ment, hogy megnyitott volna. A helyén nyílt Nagyvárad Shopping City pedig a mai napig kong az ürességtől. Pajzos szerint a gazdasági logika azt diktálná, hogy a fölösleges plázákat be kell zárni. Hogy mégsem ez történik, annak több oka van. A Lotus Center esetében például – ami egyértelműen a legnagyobb presztízsű pláza Váradon – elsősorban arról van szó, hogy a tulajdonos mintegy marketingcélokra használja a beruházásokat.

„Bővítünk, tehát jól megy nekünk” – ezt az üzenetet szeretné eljuttatni a vásárlóhoz, ezzel is elnyerve a bizalmát, és a válságos időkben is fenntartva érdeklődését. Bár a Lotus új szintjét máig nem sikerült benépesíteni, úgy tűnik, a város első plázája megengedheti magának, hogy ilyen üzenetet közvetítsen, még akkor is, ha a vásárlóerő egyre kisebb, és az értékesítés drasztikusan visszaesett az utóbbi időben. A másik ok épp a mai gazdasági helyzet. Sok befektető épp a mostani alacsony telekárak miatt építkezik, készülve a válság végére – mondja a szakember. A válság ugyanis mindig átrendezi a piacot, és az, hogy ki marad talpon, kinek erősödik meg a pozíciója, és ki szorul ki esetleg, most dől el. A harmadik fontos tény az, hogy az őszi üzletnyitásnak is megvan a maga logikája: az ünnepek közeledtével egy-egy bevásárlóközpont akár az évi forgalmának a felét is produkálhatja, lendületet nyerve ezzel a következő évre.

A Székelyföld még szűz terület

„Nyugat Európában 50 ezer lakosú városokban is vannak plázák. Romániában jelenleg 80-100 ezer lakosú városok esetében merül fel egy pláza megépítése, azonban ha működni fog a gazdaság, akkor tíz év alatt elérjük a nyugat-európai szintet” – vélekedik a kialakult helyzet kapcsán Hendrik Danneels, a Belrom ingatlan-tanácsadó cég igazgatója. Azt, hogy a 80 ezresnél kisebb városokat mennyire elkerülik az ingatlanberuházók, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a nagyobb magyarlakta városok közül Szatmárnémetiben, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön sincs a szó szoros értelmében vett pláza.

A székelyföldi elöljárók szerint egyértelműen a lakosság létszáma határozza meg, hol terjeszkednek a multinacionális cégek, másrészt a gazdasági válság gátolta meg, hogy a Székelyföldön is létesüljenek plázák. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a multinacionális cégek piacot próbálnak meghódítani, ezért a terjeszkedést az 500 ezer feletti lélekszámú városokban kezdik. A gazdasági válság előtt, 2008-ban Sepsiszentgyörgyön is voltak megkeresések, akkor törtek volna be a 100 ezer alatti városokba is, ám a recesszió ezt megakadályozta. Antal Árpád szerint a székelyföldi városok jól megvannak pláza nélkül is, azonban vitathatatlan, hogy a lakosság bizonyos körében van ezekre igény.

„Meg kell találni az egyensúlyt, mert hiába mondjuk, hogy nincs szükségünk a multinacionális cégekre, ha a lakosság egy része elmegy Brassóba, oda viszi a pénzét, hogy multi-, vagy plázaigényét kielégítse” – szögezte le az elöljáró. Antal Árpád szerint a Sepsiszentgyörgyön most épülő hipermarket nem a sepsiszentgyörgyi boltoknak, hanem a hasonló brassói, üzleteknek lesz a versenytársa. Csíkszeredában is a válság hiúsította meg a plázaépítést, pedig már az izraeli befektető egészen jól haladt a munkálatokkal, s potenciális bérlők is akadtak.

A vállalkozás azonban csődbe ment, s az egykori traktorgyár helyén ma csak romlik az állaga az elvégzett beruházásnak. Antal Attila alpolgármester szerint azonban a térségben nem is hiányoznak a plázák, „a jelenlétük nem a városok fontossági mutatója”. Az elöljáró szerint a Székelyföldön kevés a lakos, és alacsonyak a jövedelmek, ezért nem is vonzó piac a multinacionális cégeknek. Csíkszereda és környéke alig 100 ezer lakost jelent, és a többség falun élő kisnyugdíjas.
 

Teljes plázastop Magyarországon

Miközben Romániában egyre-másra nyílnak a bevásárlóközpontok, az elmúlt héten a magyar kormány plázastopot rendelt el. Giró-Szász András kormányszóvivő elmondása szerint januártól általános építési tilalom érvényes a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre. Közölte, a tilalom alól a vidékfejlesztésért, a környezetvédelemért és a kereskedelemért felelős miniszterek által létrehozott bizottság javaslata alapján a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést.

A plázastop 2014. december 31-éig lesz érvényben. Az intézkedés célja, hogy a kereskedelem szerkezete kedvezőbben alakuljon át – hangsúlyozta a kormányszóvivő. Kifejtette, hogy jelenleg a kereskedelmi forgalom 69 százalékát uralják a nagy és közepes, elsősorban nemzetközi vállalkozások, amelyek ugyanakkor alig egy százalékát képviselik kereskedelmi vállalkozásoknak, míg a maradék 99 százalékot képviselő mikrovállalkozások csak 31 százalékban részesülnek a forgalomból, ezen próbálnak változtatni. A piaci szereplőket váratlanul érte a plázastop bejelentése. A Népszabadságnak a kormánydöntésről Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára aggályainak adott hangot. Szerinte a szabályozás nemcsak a kiskereskedelem szereplőinek jelent beruházási stopot, hanem tovább súlyosbítja a jelenleg a legroszszabb időszakát élő építőipar helyzetét is

A Magyar Nemzetben Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is úgy vélte, hogy a legnagyobb vesztes az építőipar lesz. A főtitkár kétségét fejezte ki, hogy egy központi szervezetben átlátják-e azokat a helyi körülményeket, amelyek alapján kiadhatók a 300 négyzetméternél nagyobb egységek építésére szóló engedélyek. A Napi Gazdaságnak Krisán László, a VOSZ kereskedelmi és szolgáltató szekciójának elnöke kifogásolta, hogy a kereskedőkkel nem egyeztettek a javaslatról. Úgy vélte, a plázastop erős presztízsveszteséget jelent azoknak a kereskedelmi cégeknek, amelyek már kaptak elvi építési engedélyt egy-egy fejlesztésre.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés