
2010. június 24., 09:122010. június 24., 09:12
„Az önkormányzat számára örvendetes ez a terv, hiszen nem csupán egyszerű áruházról van szó. Az építtető osztrák cég vállalta, hogy a komplexum szomszédságában két utcát teljesen újjáépít, egy harmadikat a központhoz vezető szakaszon korszerűsít, továbbá feljárót is rákapcsol a nagykárolyi út felőli Szamos hídra” – részletezte a városvezető. Emellett a pláza szomszédságában lévő görögkeleti székesegyház víz- illetve szennyvízhálózatát is kiépíti, közművesíti a területet, mindezt a saját költségén, így erre a városnak már nem kell költenie.
Az építkezés várhatóan másfél évig tart majd, és az első kapavágásokra már idén ősszel sor kerül, a tulajdonképpeni falazást pedig 2011 tavaszán kezdik el. Ilyés Gyula szerint városrendezési szempontból ez az építkezés lesz az utóbbi időszak legnagyobb beruházása Szatmárnémetiben. „Igényes, szépen kivitelezett terv, amely a városképet is pozitívan alakítja át. Munkahelyeket teremt, idevonzza az embereket. Az más kérdés, hogy emellett ennek is, mint minden ilyen típusú vállalkozásnak, megvannak a maga negatív hatásai” – tette hozzá az elöljáró, utalva arra, hogy az ilyen megaberuházások miatt átlagban a kisebb boltok forgalma csökkenni szokott, s olyan eset is előfordult más romániai városokban, amikor többen is csődöt jelentettek.
Az építtető cég tervei szerint a szatmári bevásárlóközpont épülete 22 ezer négyzetméteren terül majd el, három szinten tartalmaz bérelhető helyiségeket, amelyek nagy részére már bérlők is jelentkeztek. A plázához több mint 700 parkolóhely fog tartozni, amelyeket a közeli templomba járók és a szomszédban lakók is használhatnak. Emellett külön területet biztosítunk a vendéglők számára, és ígéretük szerint a kikapcsolódni, szórakozni vágyókról sem feledkeznek meg. A Real4you Immobilien Gmbh osztrák cégkonzorciumnak Ausztriában, Romániában, Magyarországon, Bulgáriában, Szlovákiában, illetve Csehországban is vannak érdekeltségei, és több mint 140, a Szatmárra tervezett ingatlanhoz hasonlót működtetnek már Európa-szerte.
Az utóbbi két évben egyébként a gazdasági válság hatására a partiumi városban három nagy bevásárlóközpont építési munkálatait is befagyasztották a kivitelező cégek.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.