
Fotó: Szentes Zágon
2007. július 06., 00:002007. július 06., 00:00
Arról, hogy pontosan hol épül majd fel a pláza, ellentmondásosak az információk, az izraeli befektet?k ugyanis a helyi traktorgyár mindkét részlegének megvásárlásáról tárgyaltak az üzemet jelenleg birtokló helyi üzletemberekkel. A területek nemrég még Kurkó János György csíkszeredai üzletember érdekeltségébe tartoztak.
A tervek szerint az els? pláza 16 ezer négyzetméteren épül fel, míg a további 13 ezer négyzetméteren parkolót terveznek. „A csíkszeredai piac dinamikája nagyban hasonlít a temesváriéhoz. Mindkét városban nagy kereslet mutatkozik a fogyasztási cikkek iránt, és jelent?s az érdekl?dés a nagy bevásárlóközpontokban berendezkedni vágyó helyi és nemzetközi cégek részér?l is” – jelentette ki az akvizíció kapcsán Ran Starkman, a Plaza Centers vezérigazgatója. Az izraeli cégcsoport egyébként Csíkszereda mellett Temesváron és Bukarestben is építkezni készül.
„Az izraeliek elképzelése összhangban van a városháza szándékával” – jelentette ki a Krónikának Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Mint hangsúlyozta, a városfejlesztési elképzelések szerint a jelenleg igen leromlott állagú, a városba érkez?k számára visszataszító képet nyújtó egykori ipari zónába szolgáltató- és szabadid?központot terveztek. Az elöljáró kiemelte, ekkora beruházás nem érkezett még nemhogy a városba vagy a megyébe, de a térségbe – Kovászna és Maros megyébe – sem. Ráduly üdvözölte az izraeli vállalkozók szándékát, s ígéretet tett: amiben csak tudja, segíti a cég képvisel?it, hogy a beruházás megvalósuljon.
Kudarcos plázatervek
Csíkszeredában egyébként nem ez az els? plázapróbálkozás. Tavaly a helyi önkormányzat tervezett bevásárló- és szolgáltatóközpontot a város szívében, azonban kétszeri nekifutásra sem sikerült beruházókat találniuk. Tavaly augusztus elején még úgy t?nt, a Csíki Center néven elképzelt plázára sikerült megnyerniük egy külföldi és hazai cégekb?l álló konzorciumot, ám a cégcsoport lemondott a projektr?l. Az önkormányzat újabb versenytárgyalást írt ki a több mint egy hektáros szabad terület koncesszionálására, és a központ kivitelezésének határidejét is kitolták 2007. szeptember 30-áról 2008. június 30-ára. Az augusztus végi jelentkezési határid?ig azonban életképes tervvel egyetlen beruházó sem jelentkezett.
Az izraeli Plaza Centers 16 millió eurót fektet be a hargitai megyeszékhelyen
Pláza épül Csíkszeredábanfolytatás az 1. oldalról n A Csíkszereda központjában lev?, a helyi önkormányzat tulajdonát képez? területen jelenleg csupán egy kazánház és néhány engedély nélkül felépített bádoggarázs található. Ezek környéke igazi szégyenfoltja a városnak: a területet teljesen ben?tte a gaz, a kazánház mellett elhelyezett szemeteskukák körül pedig kisebb szemétdombok rontják az összképet.
A területre az elmúlt évek során szinte valamennyi nemzetközi áruházlánc szemet vetett. Megpróbálta már megvásárolni vagy hosszú távon bérbe venni a Kaufland, a Penny Market, a Billa, valamint a Spar is. Ám a városvezetés úgy határozott, nem szeretnének dobozáruházat látni a központban. Ezért gondoltak inkább plázára, amely a városháza akkori elképzelései szerint mintegy 5–8 millió eurós beruházással valósulhatott volna meg.
Igény lenne
Nem hiába lát potenciált Csíkszeredában az izraeli vállalkozás, a megyeszékhelyen ugyanis még mindig viszonylag kevés nagyobb bevásárlóközpont várja a fogyasztókat. A nagy nemzetközi üzletláncok közül még csupán a Profi – a Tulipán Áruházban – és a Penny Market – a távolságiautóbusz-pályaudvaron – van jelen, illetve május közepén nyílt meg a Lukoil-benzinkút mellett a székelyudvarhelyi érdekeltség? Merkúr kereskedelmi központ.
Intenzív terjeszkedés
A Plaza Centers az Elcint és az Insightec vállalkozásokkal egyetemben az izraeli Elbit Medical Imaging izraeli csoporthoz tartozik, amelynek többségi részvényese a Europe Israel Ltd. A Plaza Centers építette az els? plázát a kelet-európai volt kommunista blokkban: 1996-ban az izraeli vállalkozás húzta fel a budapesti Duna Plázát. Az elmúlt tíz év alatt intenzív közép-kelet-európai terjeszkedés jellemezte a céget, Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Lettországban, valamint Görögországban több mint húsz nagy kereskedelmi és szórakoztató-központot nyitottak meg. Romániai belépésüket 2006 novemberében jelentették be, amikor is közölték, egymilliárd dolláros befektetéssel bevásárló- és szórakoztató-központot létesítenek Bukarestben Casa-Radio név alatt. Az izraeli cég akkor 75 százalékos részesedést vásárolt a projektért felel?s romániai ingatlanfejleszt? cégben, amelyben a román államnak is 15 százalékos részesedése van. Az építési munkálatok 2007 elején kezd?dtek, a beépíthet? terület pedig 360 ezer négyzetméter. A beruházás az el?zetes tervek szerint a következ? 5-6 évben három szakaszban valósul majd meg. A létesítmény bevásárlóközpontot, szórakoztató-központot, szállodát és konferenciatermeket foglal majd magába. Az épületkomplexumban irodaházak is lesznek, köztük két 135 méter magas és egy 53 ezer négyzetméteres toronyház is.
Idén márciusban Temesváron vásároltak földterületet a vállalkozás képvisel?i, itt 100 millió eurós beruházásból bevásárlóközpontot, lakónegyedet és irodaházakat kívánnak építeni.
Romániai terjeszkedésük ezek után sem áll le. Bejelentésük szerint Bukarestben két további komplexumot kívánnak kialakítani, és több nagyvárosban is további beruházásokra készülnek.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.