Hirdetés

Perek sora lassítja a vasúti infrastruktúra fejlesztését, euró százmilliók vesztek el

•  Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

A tavalyi év végéig Románia 320 millió euró vissza nem térítendő forrást veszített el a Brassó és Segesvár közöti vasútvonal felújítására szánt pénzekből, miután a felújítási munkálatokat perek sora akadályozta – jelentette ki kedd este Lucian Bode közlekedésügyi miniszter.

Krónika

2020. szeptember 23., 07:562020. szeptember 23., 07:56

2020. szeptember 23., 08:222020. szeptember 23., 08:22

Az említett összegek a Connecting Europe Facility (CEF) program keretében érkeztek volna az országba az Arad megyei Kürtöstől a Fekete-tenger partján fekvő Konstancáig tartó 4-es páneurópai vasúti folyosó Brassó és Segesvár közötti három szakaszának a felújítására.

A tárcavezető a Brassó megyei Apáca és Kaca közötti szakasz korszerűsítéséről szóló szerződés aláírásakor vonta meg a szomorú mérleget.

Hirdetés

Mint mondta, a 43 kilométeres sínpár esetében is 22 tárgyalási forduló volt a bíróságokon.

korábban írtuk

Lesújtó adatokat „szállít” a romániai vasút állapotáról készített kormányzati jelentés
Lesújtó adatokat „szállít” a romániai vasút állapotáról készített kormányzati jelentés

A romániai vasúthálózat csaknem háromnegyede javításra szorul, miközben az elmúlt években a szaktárca alig hívott le támogatást az erre a célra felkínált európai uniós forrásból – derül ki a kormányfő ellenőrző bizottságának jelentéséből.

A most megkötött szerződés értéke Bode közlése szerint 561 millió euró, és a kivitelezőnek 2024-ban kell végeznie a felújítási munkálatokkal.

A páneurópai folyosó 880,2 kilométeres romániai szakaszából a közlekedési miniszter elmondása szerint mostanáig mindössze 360 kilométert sikerült felújítani, így Konstanca és Bukarest, illetve Câmpina és Predeal között tudnak a vonatok akár 160 kilométer/órával is közlekedni.

korábban írtuk

Több mint 600 millió euróból újul meg a Brassó és Segesvár közötti vasútvonal két szakasza
Több mint 600 millió euróból újul meg a Brassó és Segesvár közötti vasútvonal két szakasza

A Román Államvasutak (CFR) aláírta csütörtökön a RailWorks cégtársulással azt a szerződést, amelynek értelmében 617,6 millió euróból újul meg a Brassó-Apáca és Kaca-Segesvár közötti vasútvonal – jelentette be Lucian Bode román ügyvivő közlekedési miniszter.


Az első kapavágások különben még 2004-ben történtek, idén augusztusban pedig Ludovic Orban miniszterelnök úgy számolt, hogy 2023-ig egyetlen, a Brassó és Predeal közötti hegyvidéki szakasz kivételével elkészülnek.

korábban írtuk

Száguldást ígérnek: korszerűsítenék a vasútvonalat Karánsebes és Arad között
Száguldást ígérnek: korszerűsítenék a vasútvonalat Karánsebes és Arad között

Csaknem 9 milliárd lejt fordítana a kormány a Karánsebes–Temesvár–Arad vasútvonal felújítására a beruházás műszaki és gazdasági mutatóinak jóváhagyásáról szóló határozattervezet szerint.


korábban írtuk

Románia messze áll a gyorsvasutak építésétől: Szentes József, a CFR volt vezérigazgatója a lemaradás okairól
Románia messze áll a gyorsvasutak építésétől: Szentes József, a CFR volt vezérigazgatója a lemaradás okairól

Az Európai Bizottság egyik tavalyi jelentése szerint Románia az utolsó helyen áll a vasúti infrastruktúra fejlesztése terén az uniós tagországok között. A román lemaradás súlyos következményekkel járhat, ugyanis az Unió prioritáslistára emeli a vasúti szállítást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó

Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
Hirdetés