
Fotó: Thomas Campean
Pénteki ülésén hagyja jóvá a kormány a minimálbér emeléséről szóló határozatot, amely vélhetően január elsejétől lép életbe – közölte hétfőn a munkaügyi miniszter.
2018. december 03., 16:052018. december 03., 16:05
2018. december 03., 16:092018. december 03., 16:09
Marius Budăi rámutatott, a hét folyamán még egyeztetnek a témáról, a minimálbér-emelésről szóló határozat végleges formája azonban a pénteki kormányülésre készül el, és akkor el is fogadja a kabinet. „Előreláthatóan január 1-jétől fog életbe lépni” – tette hozzá a miniszter.
Az Agerpres tudósítása szerint a tárcavezető részt vett hétfőn a fogyatékkal élők számára szervezett bukaresti állásbörzén, ahol nyilatkozatában többek között arról is beszélt, hogy
A kormány november 9-i ülésén elfogadta a differenciált minimálbér bevezetését lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet. A tervek szerint a középfokú végzettséggel, illetve kevesebb mint 15 év szolgálati idővel rendelkezők esetében 2080 lejre, a felsőfokú végzettséggel és több mint 15 év szolgálati idővel rendelkezők esetében pedig 2350 lejre nő majd a kötelező legkisebb munkabér.
Múlt hónap elején Lia Olguţa Vasilescu volt munkaügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy még december 1-jétől emelni fogják a minimálbért, a munkáltatók nyomására azonban végül halasztották az intézkedést.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!