
Pályáznak rá. A „civilek” is összefogtak a Moldvát Erdéllyel összekötő sztráda érdekében.
Megszavazta szerdán a bukaresti képviselőház a Marosvásárhely–Jászvásár-autópálya megépítését lehetővé tevő törvénytervezetet, miután cikkelyenként korábban elfogadták azt.
2018. november 07., 12:092018. november 07., 12:09
2018. november 07., 13:252018. november 07., 13:25
Cikkelyenként elfogadta hétfőn a képviselőház a Marosvásárhely–Jászvásár-autópálya megépítését lehetővé tevő törvénytervezetet, szerdán pedig a végszavazás is megtörtént az ügyben. Az alsóház 261 támogató és 2 ellenszavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el az Egyesülés (Unirii) elnevezésű sztráda építésére vonatkozó jogszabályt.
A javaslatot a Népi Mozgalom Párt (PMP) nyújtotta be, és valamennyi politikai párt képviselői támogatták aláírásukkal.
A projektet a jogszabályjavaslat értelmében az állam finanszírozná a közlekedésügyi minisztérium révén, valamint vissza nem térítendő európai uniós alapokból és/vagy a köz- és magánszféra együttműködése által, úgynevezett PPP-konstrukcióban. A tervezetet már elfogadta a szenátus, a képviselőház volt a döntéshozó kamara a kérdésben.
Benedek Zakariás, az RMDSZ szakpolitikusa korábban elmondta, erre azért van szükség, mert a Cioloș-kormány ennek a sztrádának a megépítését 2023–2030-ra tűzte ki célul, azonban a munkálatokat hamarabb meg kell kezdeni. A képviselő továbbá rámutatott arra, hogy
Az Economica.net gazdasági hírportál ugyanakkor hivatalos berkekből származó információkra hivatkozva nemrég arról számolt be, hogy hiába sürgetik minden irányból a Marosvásárhely–Jászvásár sztrádát, nem lehet uniós finanszírozást szerezni rá.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!