2011. július 19., 16:462011. július 19., 16:46
„Szeptember-októberben megkezdjük a munkálatokat a Nagylak és Nagyszeben közötti szakaszok többségén, a cégeknek pedig a hónap végéig be kell mutatniuk az elkészített terveket” – közölte kedden Eusebiu Pistru, a közlekedési minisztérium államtitkára.
A következő autópálya-szakaszokat kezdik építeni: Nagylak-Arad (38,9 km), Temesvár-Lugos (35,6 km), 28 kilométer Lugos és Déva között, Déva-Szászváros (32,8 km) és Szászváros-Nagyszeben (82 km). Az átadási határidő 2013, kivéve egy 80 km-es szakaszt Lugos és Déva között, melyet 2016-ban adnak át.
Az államtitkár szerint a Konstanca és Arad közötti, IV. páneurópai folyosón egyetlen autópálya maradt finanszírozás nélkül, a Nagyszeben-Râmnicu Vâlcea-Piteşti közötti rész.
„Nagyon sokba kerül, közel három milliárd euró, de keressük a köz- és magánszféra közötti partnerségi lehetőséget az építkezés megkezdéséhez” – jelentette ki Pistru.
Romániában mintegy 300 kilométernyi használható autópálya van, építés alatt áll közel 280 kilométernyi szakasz.
Az épülő, Bukarest-Ploieşti autópályáról Pistru elmondta, hogy Bukarest és Moara Vlăsiei között 83 százalékban elkészült, a Moara Vlăsiei és Ploieşti közötti szakaszon a munkálatok 55 százalékával végeztek.
A IV. páneurópai folyosó Németországban, Nürnbergnél indul a Prága-Bécs-Pozsony-Budapest vonalon. Nagylaknál érkezik Romániába, onnan folytatódik az Arad, Déva, Szászváros, Nagyszeben, Bukarest, Feteşti és Konstanca útvonalon, majd Isztambulban ér véget.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!