Hirdetés

Összehangolt serkentő új autó vásárlására

Az újautó-eladások serkentése érdekében összehangolta a kormány a köznyelvben roncsprogramként ismert, a gépkocsipark felújítását célzó kezdeményezést, illetve az Első autó programot.

Bálint Eszter

2016. március 31., 17:272016. március 31., 17:27

A szerdai ülésen elfogadott kormányhatározat értelmében a gépkocsipark felújítását célzó program haszonélvezője új autót vásárolhat magának az Első autó program keretében, a szükséges 5 százalékos önerőként használva fel a régi autója leadása után kapott támogatást. A törvénytervezetet nyilvános vitára bocsátották a pénzügyminisztérium honlapján.

Mint ismeretes, az új autó vásárlását serkentő kormányprogram keretében a kormány garanciát vállal az áfa nélkül 50 000 lej értékig terjedő személygépkocsik megvásárlásához. Ahhoz, hogy valaki a program haszonélvezője lehessen, legalább 18 évesnek kell lennie a kérés benyújtásának időpontjában, és a megvásárlásra kiszemelt gépkocsi értékének legalább 5 százalékával rendelkeznie kell.

Az is kitétel, hogy a gépkocsinak meg kell felelnie legalább az Euró 5-ös szabványnak. Az állami garancia az érték legtöbb 50 százalékát teheti ki, a program haszonélvezője pedig vállalja, hogy CASCO típusú biztosítást köt az Első autó program keretében vásárolt személygépkocsira.

Kisebb pénzkeret

A szerdai kormányhatározattal ugyanakkor a Cioloș-kabinet arról is rendelkezett, hogy az Első autó program keretében nyújtott állami garanciákra 100 millió lejt különít el a 2016-os évre a 2015-ben fel nem használt összegekből. Tavaly 350 millió lejt szántak a programra, az év végéig pedig 193 garanciát nyújtottak.

A korábbi bejelentések értelmében egyébként a plafonérték meghatározásakor szem előtt tartották a program alakulását, illetve azt, hogy tavaly milyen kevesen éltek a lehetőséggel. „Mivel a finanszírozást vállaló partnereknek több időre volt szükségük a belső szabályok kidolgozására és elfogadására, és mivel rövid idő állt a rendelkezésre a program népszerűsítésére a potenciális haszonélvezők körében, nagyon kis mértékben használták fel a 2015-ben rendelkezésre álló értéket” – tájékoztatott korábban a pénzügyi tárca.

Kevesebb jut a roncsautókra is

A március eleji bejelentések értelmében ugyanakkor kevesebb pénzt fordít idén a kormány a roncsautóprogramra: a gépkocsipark megújítását célzó projektre 2016-ban 135 millió lejt különítenek el, ez 32,5 százalékkal kisebb a tavalyi 200 millió lejnél – derült ki a környezetvédelmi alap (AFM) idei költségvetésére vonatkozó kormányhatározat-tervezetéből. 

A dokumentum szerint az alap idei bevételei elérik majd a 840,6 millió lejt, ez egy százalékkal haladja meg a tavalyi értéket, az összegből pedig 831,26 millió lej származik a környezetvédelmi bélyegilletékből és más adókból, míg 5,2 millió lej bankbetétekből származó kamat. A becslések szerint ugyanakkor az AFM-nek 834 millió lejes kiadással kell számolnia: 22,88 millió lejt költenek az alkalmazottakra, 11,25 millió lejt a szolgáltatásokra, 790 millió lejt pedig a környezetvédelmi projektekre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés