Hirdetés

Összefogás Maros megye népszerűsítésére

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Maros megyei, valamint a marosvásárhelyi önkormányzat közösen működteti azt az idegenforgalmi központot, amely Marosvásárhely szívében, a Kultúrpalota földszintjén várja az érdeklődőket.

Máthé Éva

2009. május 15., 10:002009. május 15., 10:00

„2005. június 1-jén nyitottuk meg az irodát, és azóta nyilvántartjuk, hogy hányan fordulnak hozzánk, melyik államból érkeznek a látogatók, és természetesen nem tolakodóan, de megpróbáljuk azt is kideríteni, hogy mennyi ideig maradnak térségünkben, és mire kíváncsiak, hogy felmérhessük az érdeklődést” – tájékoztatott Ujvári Jenő irodavezető. Mint mondta, a központhoz kizárólag azok fordulnak, akik egyénileg, családostól érkeznek Marosvásárhelyre. A csoportosan kirándulókat ugyanis idegenvezetők kalauzolják a városban, a megyében.

Magyarországról érkeznek a legtöbben

A központ kimutatása szerint 2005-től 61 országból származó turista fordult meg az intézményben, a legtöbben Magyarországról érkeztek, de olyan távoli államokból is fogadtak látogatókat, mint Szudán, Panama, Venezuela vagy éppen Bolívia. A Magyarországról érkező érdeklődők száma évről évre folyamatosan növekedik, tavaly számuk meghaladta a 830-at. Megtudtuk, 2008-ban összesen 4828 személynek adtak felvilágosítást, míg az első esztendőben számuk alig haladta meg a 2600-at. Az országok köre is bővült. A csúcs minden évben augusztusra esett, ilyenkor akár 1300-an is betérnek ide.

A Wizz Air sokat lendített a térségen

„A látogatók száma akkor ugrott meg jelentősen, amikor a Wizz Air cég beindította a marosvásárhelyi járatait. Így városunk Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország számos városával, továbbá Budapesttel is közvetlen kapcsolatba került. Akkor megkétszereződött a hozzánk betérők, nálunk érdeklődők száma” – részletezte az irodavezető. Szomorúan tette azonban hozzá, hogy amint a légitársaság átköltöztette járatait a kolozsvári repülőtérre, mindjárt megcsappant a forgalom. Ezekből az adatokból kiindulva Ujvári úgy látja, nagyon jót tenne a Maros megyei idegenforgalomnak, ha az önkormányzat egy másik, szintén fapados járatokat üzemeltető társaságot csalogatna a térségbe. Információink szerint erről már folynak is a tárgyalások a különböző cégekkel.

Népszerűsítés szükséges

Az idegenforgalmi iroda vezetője úgy látja, a turisták most kezdik felfedezni Maros megyét. Korábban csak átutazóvidéknek számított. „A rendszerváltás előtt – valószínűleg tudatosan – az idegenforgalommal foglalkozó minisztérium, az állami szervek csak a tengerpartot, a Kárpátokat népszerűsítették. Az utóbbi két évben azonban olyan tekintélyes, idegenforgalmi kiadványokat megjelentető kiadók, cégek keresték fel központunkat, mint a New York-i Lovely Planet, a németországi Reise Know-How, vagy a washingtoni National Geographic kiadó, és ezek a Romániáról szóló, legfrissebb útikalauzaikban nagy hangsúlyt fektetnek Erdélyre” – tudtuk meg Ujváritól.

Mint fogalmazott, a kiadók képviselői több környékbeli szálláshelyet, vendéglátó-ipari egységet felkerestek, és beszámolnak élményeikről. A marosvásárhelyi idegenforgalmi központnak ugyanakkor felvállalt szerepe a térség népszerűsítése. E célból több szórólappal, kötettel, állandóan frissített honlappal siet az érdeklődők segítségére. Nemzetközi és országos jellegű turisztikai vásárokon is részt vesznek.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés