
Fotó: MTI
2009. március 27., 10:422009. március 27., 10:42
Mint ismeretes, a program keretében a regionális fejlesztési és lakásépítési minisztérium, a helyi önkormányzatok és a tömbházak lakói fedezik a hőszigetelési költséget, 50-30-20 százalékos arányban. A program keretében az 1950 és 1990 között épített tömbházak hőszigetelését támogatják. A szakminisztérium egy 50 négyzetméteres lakást véve alapul hozzávetőleg 3500 euróban állapította meg a költségeket, így családonként körülbelül 700 euróval kell hozzájárulni a munkálatokhoz, amelyek a külső szigetelés mellett az ajtók és az ablakok cseréjét is magukban foglalják.
| Nagyvárad áprilisban a tanács elé kerülő költségvetés-tervezetében 3,2 millió lejt különítettek el a tömbházak hőszigetelését célzó kormányprogramra, ez 36 tömbház hőszigeteléséhez elegendő – tájékoztatott Biró Rozália alpolgármester. Két váradi tömbházat tavaly már hőszigeteltek, két másikban pedig elkezdték a munkát. A Körös-parti város lakóinak ugyanakkor, a helyi tanács közelmúltban elfogadott döntése alapján, lehetőségük van arra, hogy más módon oldják meg a hőszigetelést. Amennyiben ugyanis magánbefektető segítségével elvégeztetik a tömbházak manzárdosítását és hőszigetelését, az ott lakók tíz évre mentesülnek az ingatlanadó kifizetése alól. Ez a kedvezmény azonban az ily módon hőszigetelt lakás eladásakor elvész, a vásárlónak már adóznia kell. A tulajdonostársulások maguk dönthetik el, melyik hőszigetelési módot választják, az egyik lehetőség ugyanis kizárja a másikat. |
A lakókra jutó önrész természetesen változhat a lakás méretének és a tömbház állapotának függvényében, tette hozzá a szenátor. Nagyon sok múlik ugyanakkor a helyi önkormányzatokon, hiszen azok büdzséjéből biztosítani kell a rájuk eső 30 százalékot, ez a feltétele annak, hogy részt vehessenek a kormányprogramban.
Idén a szaktárca 222 millió eurót különített el erre a célra, ez az összeg hozzávetőleg 83-84 ezer tömbházlakás hőszigetelését fedezi. Mivel az igénylők a kérvények leadásának sorrendjében kapják meg a támogatást, nagyon fontos, hogy a helyi önkormányzatok hatékonyak legyenek. Közel 40 ezer lakás dokumentációja már elkészült, ez az idei keret csaknem fele.
A legtöbb igénylés Hargita és Kovászna megyéből érkezett – tájékoztatott a szenátor. A jogalkotók egyébként még keresik azoknak a helyzeteknek a megoldását, mi a teendő akkor, ha valaki nem akarja, vagy nem tudja kifizetni a ráeső önrészt.
„Mivel a társulásoknál egyszerű többséggel döntenek, azoktól, akik nem értenek egyet a hőszigeteléssel, vélhetően peres úton hajtják be pénzt, míg azok költségei, akiknek anyagi helyzetük nem engedi meg az önrész kifizetését, vélhetően szintén az önkormányzatra hárulnak majd” – részletezte Filip.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.