2012. január 25., 16:162012. január 25., 16:16
A legnépszerűbb terméknek az iPhone bizonyult 37 millió eladott darabbal, 128 százalékos növekedéssel.
Érdekes összehasonlítások láttak egyébként napvilágot tegnap a rekordprofit kapcsán. Mint kiderült, több okostelefont értékesített ezalatt a 98 nap alatt az Apple, mint ahány gyerek született.
A piaci szakértők ugyanakkor arról is beszéltek, hogy a cég készpénzállomány megközelítette a 100 milliárd dollárt, amiből például ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, de ha többé soha egyetlen cent bevétele sem lenne az Apple-nek, akkor is további tíz évig finanszírozhatná működését.
Ugyanakkor tőzsdei hírek szerint tegnap a vállalat részvényárfolyama rövid időre elérte a 450 dolláros rekordszintet, amivel piaci értéke erre az időre 400 milliárd dollár fölé emelkedett, s így a világ legértékesebb vállalata lett. Később viszont a részvényárfolyam visszaesett 420 dollár környékére.
Amikor a csúcson járt a kurzus, az Apple többet ért, mint Görögország, Ausztria vagy Argentína éves nemzeti összterméke.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.