Hirdetés

Örökjáradék nyugdíjasoknak

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Ingatlanalapú örökjáradékot kínál ezentúl Romániában is a magyarországi Hild Csoport. A fővárosban rajtolnak, majd a többi nagyvárost is megcélozzák.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

2008. szeptember 18., 00:002008. szeptember 18., 00:00

Romániában is megkezdi működését a Hild Csoport, ezentúl az ingatlanalapú Örökjáradék Program szolgáltatásait a hazai nyugdíjasok és nyugdíjaskorúak is igénybe vehetik. „A Magyarországon már ismert és elismert Hild Csoport a bolgár piacra lépést követően Romániában is bevezeti szolgáltatásait, ahol rövid időn belül hasonló eredményekkel számolunk, mint otthon” – mondta bukaresti sajtóértekezletén Kézdy Gábor, a Hild Örökjáradék Zrt. vezérigazgatója. Földeák Gábor marketingigazgató ugyanakkor kifejtette: már a megalakuláskor az volt a cél, hogy egy közép-kelet-európai regionális céget alakítsanak ki.

Románia a nagyobb falat

Mint hangsúlyozta, a demográfiai irányzatokat, a lakosság összetételét és a magántulajdon arányát tekintve Bulgária és Románia áll a legközelebb Magyarországhoz. Bulgária annyiban jobban hasonlít Magyarországra, hogy ott is nagy a centralizáltság foka, vagyis a lakosság legnagyobb hányada a fővárosban él. Románia viszont „nagyobb falat”, a 20 milliós országban Bukarest mellett sok nagyváros található, és – hangoztatta a marketingigazgató – amint a fővárosban beválni látszik az üzleti modell, terjeszkedni kívánnak más romániai városokba is.

Romániának nagy előnye Magyarországgal szemben – mondta –, hogy bár a nyugdíjasok és a magántulajdonú lakások aránya körülbelül megegyezik, a nyugdíjak abszolút értéke alacsonyabb. Éppen ezért szerinte a hazai nyugdíjas társadalomnak sokkal nagyobb szüksége van a segítségre.

Már megalakult a Hild romániai vezetése, amely helyi szakemberekből áll. A képviselet ügyvezetője az amerikai állampolgárságú John Wirth pénzügyi szakember, aki a Hild csoport társalapítója. Mihelyt kidolgozzák a szerződést, megnyitják az irodát, majd megkezdik a termék népszerűsítését, mondta Földeák Gábor.

Folytatnák a terjeszkedést

A 2005-ben életre hívott Hild Örökjáradék mára 75 millió eurós hitelkerettel rendelkezik a kifizetések finanszírozására. A 65 évnél idősebb, ötmillió forintos érték feletti saját ingatlannal rendelkezőknek teljes körű szolgáltatást ajánló Hild József Örökjáradék Zrt. mögött az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Merrill Lynch áll, amelyet a Bank of America jelenleg felvásárol. Erre utalva Kézdy Gábor leszögezte, örülnek a tranzakciónak. „A fúziót követően ügyfeleink és cégcsoportunk mögött a világ első tíz pénzintézete között lévő Bank of America áll majd” – mondta.

B. E.

Az ingatlanalapú örökjáradék

A Hild által kínált ingatlanalapú örökjáradék azt feltételezi, hogy a nyugdíjaskorú vagy nyugdíjas személynek – bár továbbra is otthonában élhet – a lakását a járadék ellenében fel kell ajánlania a pénzintézetnek. Mint ígérik, a nyugdíjasnak nem kell nélkülöznie: kedvére vásárolhat a piacon, elmehet szórakozni, utazgathat. Ha kívánja, térítés ellenében egészségügyi szolgáltatásokat, felügyeletet kaphat. Az ügyfél halálakor ingatlanának tulajdonjoga pedig már gyakorlatilag is átszáll az életjáradékot biztosító cégre. A cég szolgáltatását Magyarországon azok a 65 év feletti egyedülállók, házasságban, élettársi kapcsolatban élők, esetleg testvérpárok vehetik igénybe, akik vidéken minimum 5, Budapesten 6 millió forint értékű lakóingatlan százszázalékos tulajdonosai. A szolgáltatás lényege: a társaságok az életkortól és az ingatlan forgalmi értékétől függően egy nagyobb, egyszeri kifizetést biztosítanak, majd havonta életjáradékot utalnak az ügyfélnek. Minél idősebb a szerződött fél, nagyobb az ingatlan értéke, és minél kisebb arányú egyösszegű kifizetést kér a nyugdíjas, annál nagyobb lesz a havi apanázs. Magyarországon 2005-ben kötötte a Hild az első szerződést. Ma a cég Pest megyében és az ország 35 városában tevékenykedik.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés