2011. február 03., 10:162011. február 03., 10:16
A miniszterelnök példátlan összefogásnak nevezte azt, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert. Orbán szerint a kormány lépése nélkül nem lehetett volna fenntartani a nyugdíjrendszert, az ugyanis az öszszeomlás szélén volt.
A miniszterelnök szerint a magán-nyugdíjpénztári rendszerben maradók 3 százalékos aránya azt jelenti, hogy volt választási lehetőség. A kormányfő úgy fogalmazott: az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők „100 százalékos aránya gyanús lett volna”, azonban az a több mint százezer ember, aki magán-nyugdíjpénztári tag maradt, arra bizonyíték, hogy „egyetlen ember sem maradt le a választás lehetőségéről technikai okokból.” Orbán Viktor hozzátette: örül annak, hogy van százezer ember, aki úgy gondolja, hogy állami segítség nélkül is meg fog tudni állni a lábán. A kormányfő „bátor tettnek” nevezte a magánnyugdíjpénztárakban maradást, mert „mindig azok fognak jobban járni, akik benne maradnak a közös szolidaritási rendszerben, azokkal szemben, akik az egyéni utat választják.”
Orbán leszögezte, a magyar nyugdíjrendszer kétpilléres. „Kár azt az illúziót kelteni”, hogy bármilyen módon, akár alkotmánybírósági ítélettel ez a helyzet megváltoztatható lenne. Mint mondta, a nyugdíjrendszer egyensúlyát még ebben az évben meg lehet teremteni. Közlése szerint már 2011 végére az állami nyugdíjrendszer át fog állni az egyéni számlán vezetett rendszerre. A miniszterelnök elmondta: az erről szóló és konkrét menetrendet tartalmazó előterjesztést szerdán hallgatta meg a kabinet. A kormányfő tervei szerint az új egyéni számlás rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lesz.
A magyar nyugdíjrendszerről közölt egyébként tegnap átfogó elemzést a Financial Times. A lap újságírója szerint „zűrös és ellentmondásos” véget ért a 13 évvel ezelőtti indulásakor még úttörő erőfeszítésként dicsért átalakítás, amelynek célja a tőke alapú második pillér megteremtése volt, csökkentendő az állami ellenőrzésű első pillér terheit. A maradók száma – az egykori teljes tagság 3 százaléka – messze elmarad a magán-nyugdíjpénztári szektor által remélt 300 ezertől, viszont több a kormány előzetes jóslataiban szereplő 70–75 ezernél – áll az írásban. A lap által idézett elemzők szerint mindazonáltal a magánnyugdíjpénztáraknál maradók – jóllehet mindössze 3 százalékát jelentik a korábbi teljes tagságnak – a vagyon tekintetében ennél nagyobb arányt képviselnek.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.