Hirdetés

Optimista az IMF a romániai gazdasági növekedést illetően, a pénzügyminiszter szerint „jó úton halad” az ország

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett előrejelzése megerősíti, hogy a hatóságok megfelelő költségvetési feltételeket teremtettek, és Románia jó úton halad, de továbbra is óvatosságra van szükség, különösen a kiadások tekintetében – jelentette ki a pénzügyminiszter.

2021. április 07., 10:502021. április 07., 10:50

Alexandru Nazare közölte: az IMF 6%-ra javította a román gazdaság növekedésére vonatkozó becslését, miközben az előrejelzett európai átlag 4,5%.

„2020 októberében az IMF 4,6% -os növekedést becsült az idei évre, mi a költségvetés kidolgozásakor 4,3%-os gazdasági bővüléssel számoltunk. Az IMF által közzétett előrejelzés megerősíti, hogy megfelelő feltételekkel kezdtük és jó úton járunk. Ezután is óvatosságra van szükség, különösen a kiadások terén, mert a járványhelyzet alakulása továbbra is bizonytalan, mind hazai szinten, mind globálisan”– írta keddi Facebook-bejegyzésében a miniszter.

Hirdetés

Alexandru Nazare hangsúlyozta, hogy az IMF a Világbank után a második nemzetközi intézmény, amely az elmúlt időszakban felfele módosította a Romániára vonatkozó gazdasági becsléseit, és ez pozitív üzenetet jelent a külföldi befektetőknek és nem csak.

Az IMF által kedden közzétett legfrissebb „World Economic Outlook” jelentésben a nemzetközi pénzügyi intézmény jelentősen javította a román gazdaság alakulására vonatkozó becsléseit, amely ebben az évben 6%-os bővülést regisztrálna.

Ezt Európában – a prognózis szerint – csak Spanyolország múlná felül, ahol 6,4%-os gazdasági növekedésre számítanak.

Az IMF javította Románia 2022-re vonatkozó becsléseit is, most 4,8%-os növekedést prognosztizálnak, szemben a tavaly októberi előrejelzéssel, amely 3,9%-os bővülésről szólt. E becslések szerint a román gazdaság teljesítménye 2021-ben és 2022-ben is meghaladja az idén 4,5%-os, jövőben pedig 3,9%-os európai átlagot.

Az infláció tekintetében az IMF felfelé módosította becsléseit, 2021-ben 2,8%-os átlagos éves áremelkedésre számít, az ősszel előrejelzett 2,5%-os rátával szemben, és úgy számol, hogy 2022-ben ez 2,1%-ra csökken.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés