Hirdetés

Online érkezik a napi betevő – Külföldön is vevők a vásárhelyi ötletre

Komoly fejlesztéseket terveznek a közeljövőben az ételrendelést egyszerűbbé tevő, valamint a környező vendéglők közötti eligazodást segítő, Erdélyben a Meniulzilei.info név alatt futó honlap üzemeltetői, akik nem elégszenek meg azzal, hogy az országon belül egyre sikeresebb a projekt.

Kőrössy Andrea

2015. június 22., 20:052015. június 22., 20:05

A platform ugyan már jó ideje jelen van Budapesten (Napimenü.hu), az ötletgazdák azonban további, harmincnál is több magyarországi városban terjeszkednének, ennek érdekében hétvégén tárgyaltak a szomszédos országban tevékenykedő potenciális partnerekkel. A távlati tervek között szerepel ugyanakkor a honlap kiterjesztése Ausztriába (Mittagsmenü.info).

A Meniulzilei.info alapítója és társtulajdonosa, Boda Levente Gergely marosvásárhelyi fotós, a Vásárhelyi Hírlap munkatársa lapunknak elmondta: a weboldal létrehozásának ötlete tulajdonképpen egy esti sörözés alkalmával született meg.

Programozó barátja elpanaszolta, hogy milyen időigényes naponta az ebédszünetben végigjárni többtucatnyi éttermet, amíg az ember megtalálja azt az egyet, amely kínálat és ár szempontjából is elnyeri a tetszését.

„Javasoltam, hogy írjon egy számítógépes programot, amely nyomán lehetővé válik a városbeli vendéglők és kínálatuk összesítése, később pedig én egyeztettem az éttermekkel, vázolva a lehetőséget” – osztotta meg Boda L. Gergely.

A projektet hónapokon keresztül fejlesztették, hogy minél több információt fel tudjanak tölteni a vendéglők és pizzázók, illetve a Meniulzilei.info munkatársai: aktualizált napimenü kínálatot, a la carte kínálatot, elérhetőséget, nyitva tartást, fizetési lehetőségeket, egyéb szolgáltatásokat, térképet a vendéglő címének beazonosítására, ételrendelési feltételeket stb. Ez év elején indították el ugyanakkor az online rendelési lehetőséget, így a vásárlónak csak néhány kattintásba kerül, hogy ételt rendeljen, még csak telefonálnia sem kell.

A projektre a kezdetekben nem úgy tekintettek, mint megélhetési, meggazdagodási lehetőségre, hanem egy szükségletet akartak kielégíteni. „A második megkeresett vendéglős azonban rákérdezett, hogy mennyit kell ezért fizetnie, így mégiscsak díjszabást vezettünk be” – magyarázta az ötletgazda.

A honlapokat jelenleg is ebből, az éttermek által fizetett havi fix összegből tartják fenn, nyáron pedig a tervek szerint egy új rendszert is bevezetnek, eszerint a cégek már a weboldalon keresztül megvalósult eladásaik után is fizethetnének „bért”. Ennek egyik feltétele, hogy az ételrendelésre kizárólag online lesz lehetőség, telefonon már nem, hogy pontosan követni lehessen a tranzakciókat.

Egy másik, folyamatos újítás, hogy a projekt egyre inkább átáll mobiltelefonra: tavaly készült el a Daily Menu nevű applikáció, amely mindegyik, az elképzelésbe bevont hazai és külföldi városban használható, segítségével pedig nemcsak az éttermek aznapi kínálatáról, árairól tudhat meg többet a felhasználó, de annak kiderítése is egy kattintásba kerül, hogy melyik vendéglő van hozzá legközelebb.

„Szerintem ugyan a számítógép használata kényelmesebb, de a tendenciák a telefonos alkalmazás fele mutatnak. Sokkal gyorsabban nő azon ügyfeleink aránya, akik letöltik mobilra az applikációt, mint akik számítógépen regisztrálnak, navigálnak” – magyarázta Boda.

A Meniulzilei.info 2009-ben indult Vásárhelyen, és öt évig kizárólag a marosi megyeszékhelyen működött. A két ötletgazda 2014-ben kezdett terjeszkedni, jelenleg 16 romániai városban – többek között Kolozsváron, Nagyváradon, Temesváron, Segesváron, Nagyszebenben és Bukarestben – vannak jelen, a magyarországi Napimenü.hu domainnevet pedig tavaly májusban vásárolták meg.

Külön honlap fedi le a Székelyföldet: a Napimenü.ma oldalon a csíkszeredaiak, a székelyudvarhelyiek és a sepsiszentgyörgyiek rendelhetnek ételt, válogathatnak a vendéglők között. A Napimenü.ma inkább magyarul működik, Boda elmondása szerint ugyanis a vendéglők részéről nem volt igény, hogy románul is feltöltsék a tartalmat. Ugyanez fordítva igaz Erdély más részére, ennek tudható be, hogy a Meniulzilei.info csak Marosvásárhelyen érhető el magyarul is.

A társtulajdonos kifejtette: ők megadták a lehetőséget arra, hogy az éttermek románul és magyarul is megjelenítsék ajánlataikat, de ezzel csak néhány vásárhelyi cég élt, ott is meglehetősen kevesen – a román nyelvű tartalomhoz képest a magyarul is közlők aránya átlagosan 5, legfeljebb 10 százalék. Holott szerinte erre már az Erdélybe érkező magyar turisták részéről is lett volna kereslet.

A honlap forgalma abszolút érték szerint Bukarestben a legnagyobb, de a lakosság számát figyelembe véve Marosvásárhelyen a legnépszerűbb a projekt. Boda L. Gergely szerint ez annak köszönhető, hogy társával együtt ott vannak jelen, személyesen tartják a kapcsolatot az éttermekkel, és az ügyfelek közül is sok mindenkit ismernek. „Temesváron például már nehezebb betörni, ott másfajta reklámstratégiát kell alkalmazni” – magyarázta lapunknak.

A cég struktúrájával kapcsolatban egyébként elmondta: nincsenek a hagyományos értelemben vett alkalmazottaik, illetve nincs hierarchikus felépítés a vállalkozáson belül, ennek nyomán amennyiben szükséges, az emberek akármikor tudják egymást helyettesíteni. Fizikailag nincsenek jelen minden városban, ahol a honlap él, például a nagyváradi munkatárs foglalkozik a szatmári, a zilahi és a kolozsvári projekttel is.

Arra a felvetésre, hogy a hasonló szolgáltatást nyújtó Foodpanda.ro oldal mekkora konkurenciát jelent számukra, Boda L. Gergely rámutatott: a két évvel később indult honlapnak van egy óriási előnye velük szemben, ugyanis nem sokkal a kezdés után jelentős támogatást kaptak befektetőktől, így mintegy 400 millió dolláros tőkével indulhatott a projekt. Ezzel szemben a vásárhelyi csapat önerőből valósította meg az elképzelést.

Boda szerint ugyanakkor a Foodpanda.ro teljes mértékben nem versenytárs, hiszen nem foglalkoznak a napi menük népszerűsítésével, csak a la carte ajánlatokat közölnek. Egy másik eltérés, hogy kifejezetten úgy népszerűsítik magukat, mint akiket csak a nagyon menő, felkapott vendéglők keresnek meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés