Hirdetés

Olcsóbbak lettek az élelmiszerek az áfacsökkentés nyomán

A nagy áruházláncokban átlagosan 12,8 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára, míg a kisboltokban 9 százalékkal lettek olcsóbbak ezek a termékek június elseje óta, amikor az addigi 24-ről 9 százalékosra csökkentették az ételekre kivetett általános forgalmi adót (áfa/TVA) – nyilatkozta Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke.

2015. augusztus 13., 16:482015. augusztus 13., 16:48

Mint kifejtette: az általa vezetett hivatal a vizsgált üzletekben egy 18 termékből álló vásárlói kosár alapján állapította meg, hogy mekkora mértékben estek vissza az árak. „Megállapítottuk, hogy a nagy bolthálózatok az áfacsökkentést szinte teljes mértékben alkalmazták a végső árak tekintetében is” – fogalmazott Chiriţoiu. A Versenytanács elnöke úgy véli: a kisüzletekben vélhetően azért volt kisebb az árcsökkenés, mert ebben a szektorban nem olyan kiélezett a versenyhelyzet, „ugyanakkor nagyobb az adócsalás mértéke”.

Chiriţoiu arról is beszámolt, hogy a június elsejét megelőző időszakban nem tapasztaltak számottevő drágulást a kereskedelmi egységekben. A Versenytanács a következő hónapokban is folytatja az ellenőrzéseket, amelyek fő célja kideríteni, hogy a nagy áruházláncok kötöttek-e az előírásokat áthágó megállapodásokat.

„Amennyiben az üzletek tisztességesen működnek, és nem kartelleznek, az adócsökkentést mindenképpen érezni kell a végső árakon is. Amennyiben ez nem történik meg, minden bizonnyal törvénytelenség zajlik a háttérben” – magyarázta az Agerpres hírügynökségnek Bogdan Chiriţoiu. Mint hangsúlyozta: egyik állami intézmény sem kényszerítheti árcsökkentésre a boltokat, de a piacon annyira kiélezett a versenyhelyzet, hogy ilyen helyzetben az árak stabilan tartás „öngyilkossággal ér fel”.

A Versenytanács május 4. és július 5. között ellenőrizte az árakat az Auchan, a Billa, a Carrefour, a Cora, a Kaufland, a Lidl, a Mega Image, a Penny és a Profi üzleteiben, illetve országos szinten több mint hatszáz kisboltban. A hivatal által összeállított kosárban sertés- és csirkehús, virsli, pástétom, hagyma, krumpli, különféle gyümölcsök, tejtermékek, sajtfélék, víz, üdítőital, olaj, tojás, liszt és édességek is szerepeltek.

Mint ismeretes, június elsején az általános forgalmi adó minden élelmiszerfajta esetében 9 százalékra csökkent, az intézkedést ugyanakkor az alkoholmentes italokra, valamint az állateledelekre is alkalmazták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés