
November vége előtt nem lehet megmondani, hogy mekkora lesz jövőre a minimálbér, addig ugyanis egy sor számításra van szükség – jelentette ki hétfőn Dragoș Pîslaru.
2016. október 03., 17:322016. október 03., 17:32
2016. október 03., 17:442016. október 03., 17:44
A munkaügyi miniszter azok után beszélt a témáról, hogy a múlt héten Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke a kormány képviselőivel folytatott, a bérezési törvényről szóló tárgyalások után úgy nyilatkozott, felgyorsul a folyamat, így legkésőbb október 15-éig kiderül, hogy mekkora összegre számíthatnak a kormány által garantált legkisebb fizetésért dolgozók. Hossu szerint erre azért is szükség van, mivel a cégeknek is el kell készíteniük jövő évi költségvetésüket, ehhez pedig előreláthatóságra van szükség a jogszabályok terén.
Dragoș Pîslaru azonban hétfőn arról beszélt, hogy október közepéig csak a szükséges adatokat tudják előkészíteni, hogy aztán újfent tárgyalóasztalhoz üljenek a társadalmi partnerekkel. Mint részletezte, az e heti kormányülés után a kabinet érdemben tárgyalja a témát, aztán több egyeztetés is várható, így november vége előtt szerinte nincs hogy véglegesíteni a vonatkozó jogszabálytervezetet.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!