Hirdetés

Nőtt a nettó átlagbér

Öt lejjel nőtt áprilisban a romániai nettó átlagbér az előző hónaphoz képest, elérve az 1498 lejt. Azonban ha az inflációt is figyelembe vesszük, akkor tulajdonképpen 0,4 százalékos csökkenésről kell beszélni – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal (INS) tegnap nyilvánosságra hozott adataiból.

Bálint Eszter

2011. június 07., 11:012011. június 07., 11:01

Ha a tavalyi év negyedik hónapjához viszonyítunk, akkor a nettó átlagfizetés 4,3 százalékkal bővült, a reálbérindex a tavalyi év hasonló periódusához viszonyítva csak 96,3 százalékos, de 1990 októberéhez hasonlítva 120,6 százalékos.

A statisztikai hivatal közleménye szerint a nettó bérek növekedése tulajdonképpen annak tudható be, hogy áprilisban nagyon sok cég adott alkalmazottainak húsvéti prémiumot vagy éppen ajándékutalványt, illetve esetenként a bevételek vagy a termelés növekedése miatt is emeltek fizetést a munkáltatók. A legnagyobb, 16,6 százalékos béremelkedést a telekommunikációs szektorban dolgozók esetében regisztrálták, majd 10–14 százalék közötti növekedéssel a villanyt és hőenergiát, földgázt szolgáltató cégek következnek. Az erdészetek, illetve az erdőgazdálkodással foglalkozó cégek dolgozói 7–10 százalékkal vihettek haza többet az idei év negyedik hónapjában, mint ahogy a pénzügyi közvetítő, vízszolgáltató, vegyipari, fémipari vállalatok alkalmazottai is. Ugyanakkor számos szakterületen csökkentek a bérek – ez azzal magyarázható, hogy vannak szektorok, ahol márciusban részesültek prémiumban a dolgozók. A legnagyobb mértékben a dohányipari alkalmazottak bére esett vissza, esetükben közel 30 százalékos csökkenésről ad számot a statisztikai intézet. A pénzügyi közvetítéssel foglalkozó vállalkozások – kivéve a biztosítókat és a nyugdíjalapokat kezelő cégeket – és a kiadók dolgozói 11–14 százalékkal kerestek kevesebbet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés