
Nicușor Dan államfő szerint márciusban lesz költségvetése az országnak
Fotó: Nicușor Dan/Facebook
Még ebben a hónapban elfogadják az ország költségvetését – jelentette ki Nicușor Dan elnök csütörtök este.
2026. március 06., 09:032026. március 06., 09:03
Nicușor Dan varsói látogatása utáni sajtótájékoztatóján beszélt a témáról, ahol kijelentette, hogy a kérdést megvitatta a kormánykoalíció összes pártjának képviselőivel.

Az év második felében stabilizálódni fog az infláció, addig azonban még érezhetők lesznek a gazdasági visszaesés hatásai – jelentette ki szerda este Ilie Bolojan kormányfő, aki egyúttal a kisnyugdíjasok támogatásáról is beszélt.
„Ezek végrehajtói-parlamenti jellegű kérdések, de miután megbeszéltem a koalícióban részt vevő valamennyi párt képviselőivel, teljes felelősséggel kijelenthetem, hogy márciusban elfogadják Románia költségvetését. Van egy koalíció, a koalícióban vannak pártok, ezeknek a pártoknak vannak tagjai, és ezek a tagok mondanak egymásról dolgokat. De a költségvetés kérdésében felelősségteljesen állítom, hogy Románia megkapja a büdzséjét” – mondta Nicușor Dan.
A román elnök kommentálta a kormánypártok közötti, a költségvetéssel kapcsolatos feszültségekkel és a miniszterelnök leváltásáról vagy a kormányból való kilépésről szóló nyilatkozatokat is.
Normális körülmények között, békében, egy fiskális stabilitással rendelkező országban természetesen a költségvetés nagyon fontos. Ha egy párt, amely legitim módon képvisel egy embercsoportot, úgy véli, hogy ez nem felel meg a politikai elképzeléseinek, az okot jelent (a vitára). De nem ilyen helyzetben vagyunk Nehéz helyzetben, háborúval a határon, nem ilyen helyzetben vagyunk. Ez a vita hamar lezárul majd” – vélekedett.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint Ilie Bolojan újabb patthelyzetet idézett elő a kormánykoalícióban az állami költségvetésről szóló tárgyalásokon.
Az elnök úgy vélte, hogy
„Vannak döntések, amelyeknél néha személyes ellentétek vannak azok között, akiknek a koalíciós pártok nevében döntéseket kell hozniuk. Sokkal jobb, ha az ilyen típusú döntéseket nem túl nagy nyilvánosság előtt hozzák meg, éppen azért, hogy ne aggódjon a társadalom és a pénzügyi piacok, amelyekre támaszkodik. Ha ezt kevesebb médiafelhajtás mellett tehetnénk meg, az jobb lenne” – tette hozzá az elnök.

Romániának nagyon nehéz lesz teljesítenie a 6,2 százalékos költségvetési hiánycélt a globális válságok miatt – figyelmeztetett Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Mint ismeretes, a koalíció vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) leszögezte: csak akkor szavazza meg a költségvetést, ha elfogadják a nyugdíjasok és a rászoruló csalások támogatását szolgáló, mintegy 2,8 milliárd lejes szociális csomagját.
Ilie Bolojan nemzeti liberális párti (PNL) miniszterelnök ugyanakkor leszögezte: minden kiadáshoz meg kell jelölni azt is, honnan lesz pénz rá.
A pénzügyminisztérium jelezte: a PSD tervezetéhez szükséges összegnek mintegy a fele áll rendelkezésre a költségvetésben.
Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.
Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A küszöbön álló közigazgatási reform nem merülhet ki a kistelepülések vak kényszerösszevonásában, ha valódi, válságálló megoldást és a kisebbségi jogok megmaradását akarjuk a következő évtizedre.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.
Románia visszacsúszott, Magyarország előrelépett az európai országokban regisztrált vásárlóerőt górcső alá vevő rangsorban.
A lakossági gázártámogatás jövő április elsején lejáró kormányzati támogatásának meghosszabbítását helyezte kilátásba Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
A jelenlegi 2699 lej nettó minimálbér egy két felnőttből és két gyermekből álló család méltó életviteléhez szükséges havi kosárérték 48,7 százalékát fedezi – irányította rá a figyelmet a szomorú valóságra az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn.
szóljon hozzá!