Hirdetés

Népszerűek a luxuslakások

Megemelkedett az eladásra kínált, 500 ezer eurós értéket meghaladó luxuslakások száma az év első felében 2011 azonos időszakához képest a legdrágább, Bukarestben megvásárolható ingatlan 3 millió euróba kerül – derült ki az imobiliare.ro ingatlanportál tegnap nyilvánosságra hozott összeállításából.

Kőrössy Andrea

2012. június 20., 09:492012. június 20., 09:49

Tavaly országszerte összesen 105, az említett 500 ezres határt meghaladó, lakásokra vonatkozó hirdetés volt a piacon, idén pedig számuk 188-ra emelkedett az első hat hónapban, ehhez még hozzáadódik mintegy 990 ház és villa. A megvásárlásra kínált lakások 94, a házaknak pedig 75 százaléka a fővárosban, illetve a környező településeken található, a portál által készített, árak szerint összeállított listán pedig Brassó és Konstanca következik.

A luxuslakások többsége több emeleten helyezkedik el, általában különleges kilátást nyújtva a lakóknak, az esetek többségében pedig az ár a parkolóhely, illetve a garázs értékét is tartalmazza. Meglehetősen nagy különbség fedezhető fel a fővárosi, illetve más megyeszékhelyeken megvásárolható ingatlanok ára között, a bukaresti több millió eurós értékekkel ellentétben az erdélyi városokban az árak nem érik el az egymillió eurót sem, Kolozsváron például 240 ezer, míg Jászvásáron már 165 ezer euróért is lehet luxuskategóriába tartozó, a legmodernebb bútorokkal felszerelt ingatlant beszerezni.

Az említett, 3 millió euróért árult bukaresti lakás négy, összesen 303 négyzetmétert elfoglaló szobával, egy 330 négyzetméteres, hatszemélyes pezsgőfürdővel ellátott terasszal, három fürdőszobával, padlófűtéssel és klímarendszerrel rendelkezik, és egy 2008-ban befejezett épület legfelső, negyedik emeletét foglalja el. A legdrágább lakások sorában a második helyen szintén egy bukaresti, 2,25 millió euróért kínált ingatlan található, amelyet 13 szobával, 8 fürdőszobával és 3 terasszal láttak el, ezenkívül a legmodernebb bútorokkal rendezték be.

Közel 2 millió euróért lehet megvásárolni egy szintén fővárosi, négyszobás ingatlant, amelynek használható felülete 450 négyzetméter. A Bukarestben árult luxuskategóriás ingatlanok többsége egyébként a város északi részén helyezkedik el.

Bukaresten és környékén kívül a legdrágább lakást Brassóban árulják 700 ezer euróért, az ingatlan egy ötemeletes tömbház három szintjén helyezkedik el a megyeszékhely történelmi belvárosában. Az új tulajdonos hat szobában, négy fürdőszobában és három teraszon rendezkedhet majd be. Konstanca legdrágább, 280 négyzetméteres eladó otthona 380 ezer euróba kerül, a hat szoba egy tízemeletes épület legfelső két szintjét foglalja el. Temesváron ennél valamivel kevesebbet, 340 ezer eurót kell fizetnie annak, aki a legmódosabb megvásárlásra kínált ingatlanba szeretne költözni.

A lakás a Győzelem téren álló, 1990 előtt épített tömbház első emeletén van, használható lakófelülete 240 négyzetméter. Kolozsvár legdrágább eladó ingatlana 160 négyzetméteres, a két emeleten elhelyezkedő lakás három szobából, három fürdőszobából és egy teraszból áll, ára 240 ezer euró. A lakás egy nemrég épített tömbházban található, az új tulajdonosnak pedig két garázst is biztosítanak az említett érték ellenében.

Valamivel olcsóbban lehet hozzájutni egy luxuslakáshoz Jászvásáron, ahol az árak 165 ezer euró körül mozognak, ezért egy 165 négyzetméteres, egyenként három szobával, terasszal és fürdőszobával rendelkező ingatlant lehet vásárolni, amelyből rálátás nyílik az egész megyeközpontra. Az ár parkolóhelyet is magába foglal, a lakást pedig teljes mértékben bebútorozva veheti át az új tulajdonos.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
Hirdetés