2011. december 15., 08:522011. december 15., 08:52
A hitelből az IMF a válságba került euróövezeti tagállamoknak nyújthat segítséget, Németországnak nagyjából 45 milliárd euróval kellene beszállnia.
Tegnapi lapjelentések szerint a Bundesbank ugyan nem utasítja el az előző héten tartott uniós csúcson született megállapodás végrehajtását, de csak szigorú feltételekkel hajlandó utalni pénzt az IMF-nek. A német jegybank úgy véli, a megállapodással Angela Merkel kancellár feladta az euróövezeti válság kezelésével kapcsolatban képviselt német álláspont egyik alapvető tételét, amely szerint a tizenhetek jegybankjainak és az Európai Központi Banknak nem szabad részt vennie államháztartások finanszírozásában, mert az inflációt gerjeszt és csökkenti a támogatott kormányok eltökéltségét a szerkezeti reformok végrehajtásában. Az pedig nem változtat a helyzeten, ha nem közvetlenül, hanem az IMF-en keresztül finanszírozzák az olasz, vagy éppen a spanyol államháztartási hiányt.
A Bundesbank ezért az euróövezetnél jóval szélesebb kört kíván a hitelezők táborában látni, mindenekelőtt Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Japán és Kína jegybankjának részvételéhez köti a beleegyezését. A másik fő feltétel, hogy a 200 milliárdot ne különítsék el az IMF egyéb forrásaitól – áll tegnapi lapjelentések szerint egy levélben, amelyet Jens Weidmann jegybankelnök Wolfgang Schäuble pénzügyminiszternek küldött.
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, Traian Băsescu államfő közlése szerint azoknak az országoknak – köztük Romániának – nem kell hozzájárulniuk az IMF-nek nyújtandó hitelhez, amelyeknek futó hitelszerződésük van a valutaalappal.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.