„Kétszer is tárgyaltunk már a vállalkozóval, aki meghívott bennünket Törökországba, hogy megtekinthessük: hogyan működik egy korszerű cementgyár” – ecsetelte Nagy István, Barót független polgármestere. Elmondta: semmilyen kifogása nincs a cementgyár létesítésével szemben, ha a befektető minden hatósági engedélyt megszerez, és ha a lakosságot meggyőzi a leendő gyár hasznos voltáról. Nagy István szerint a befektetés helyénvaló az amúgy is elszegényedett vidéken. Az elöljáró úgy tudja: más megoldás híján jelenleg több mint négyszázan ingáznak Barótról brassói munkahelyekre.
A harmincezres Erdővidék, ezen belül a közel tízezer lakost számláló Barót súlyos munkahelyhiánnyal küszködik, miután az 1990-es évek közepétől a megélhetést biztosító szénbányászat fokozatosan leépült. A köpeczi szénbányák egykori háromezer alkalmazottjából az állami ártámogatás megvonásával járó folyamat nyomán mára legfeljebb harmincnak maradt munkahely a még működő egyetlen fejtésben, több százan külföldön, leginkább Magyarországon dolgoznak.
A cementgyár létesítése így is akadályokba ütközik. Több lakos mindenekelőtt a Baróttól alig húsz kilométerre elhelyezkedő Olthévíz példájára hivatkozott, ahol a több évtizede működő cementgyár rombolja a környezetet. Baróton 1968-ban is felmerült egy cementgyár létesítésének a gondolata, a beruházást azonban – a természeti szépségekben igen gazdag vidékre való tekintettel – környezetvédelmi szempontok megakadályozták. Most az ellenzők Erdővidék-szintű lakossági meghallgatást szorgalmaznak.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.