Hirdetés

Nem vonzó Antalya?

A vártnál lényegesen kevesebben repültek a törökországi Sky Airlines cég antalyai charterjáratain az első két hét alatt. A bejelentést Selcuk Suliman, a Szatmárnémetiből és Marosvásárhelyről induló légi járatot működtető bukaresti Premium Holidays cég tulajdonos-vezérigazgatója tette. Annak ellenére, hogy a felmérések alapján a török tengerparti paradicsom a romániai turisták legkedveltebb úti célját képezi, a Suliman által bérelt 180 férőhelyes Boeing 737-800-as gép kapacitásának alig tíz százalékát töltötték meg a Szatmáron, majd Vásárhelyen felszálló kirándulók.

Szucher Ervin

2011. június 24., 09:022011. június 24., 09:02

„Noha mindkét város utazási irodái felvállalták a rendkívül kedvező antalyai nyaralás népszerűsítését, ez csak részben történt meg, így rendkívül kevesen éltek a lehetőséggel, hogy kényelmesen, gyorsan és aránylag olcsón eljussanak a török tengerpartra. Szégyellem is elmondani, az egyik járatunkon mindössze tizenheten repültek. A Sky Airlines pedig 180 személyre számolja a költségeket” – panaszkodott Selcuk Suliman. A romániai török vállalkozó szerint amennyiben ismét bebukik a Marosvásárhely–Antalya-járat, hosszú évekig nem fogja senki újraindítani. Ha viszont sikeresnek bizonyul, mások is kapnak a lehetőségen, és újabb szezonális járatokat indítanak. Mint arról korábban beszámoltunk, Marosvásárhelyről három évvel ezelőtt már volt egy hasonló próbálkozás, de a kezdeményezőnek 2008 nyarán hamar be kellett látnia: a város és a környék lakói képtelenek hetente megtölteni egy közepes méretű gépet.

A szatmárnémeti és marosvásárhelyi lehangoló helyzethez képest Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben egyre nagyobb az érdeklődés a török charterjáratok iránt. Suliman már most bejelentette, hogy a Bukarest–Antalya-járat nem áll le szeptember végén, hanem tizenkét hónapon keresztül fog közlekedni.
Kérdésünkre, hogy mit tett az utóbbi időben Törökország bukaresti nagykövetsége a térség népszerűsítése érdekében, Selcuk Suliman elismerte, hogy semmit, azonban hozzátette, hogy Törökország idegenforgalmi, valamint művelődésügyi minisztériuma komoly összegeket fektet a reklámozásba. Bukarestben sok óriásplakát hirdeti Törökország látványosságait, melyek reklámjaival egyre sűrűbben találkozhatnak a természettudományi tévéadók nézői is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés